Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kézműves - alsó

CSIRIBIRI KÉZMŰVES SZAKKÖR

Vezető: Szabóné Pénzeli Erzsébet

Időpont: csütörtök 12:30 - 14:30

Helye: fsz. csoportszoba


A kézműves szakkör célja:

A mai világban ahol az emberek nagy többsége külföldre megy dolgozni fontosnak tartom, hogy egy olyan nemzedéket neveljünk fel akik nem felejtik el honnan érkeztünk, kik vagyunk és hová tartunk. A mai rohanó, számítógépes, internetes világban egyre jobban háttérbe szorul népünk hagyományainak megismerése. 
Célom a mindennapi nevelő munkámban a hazánkhoz fűződő szálak erősítése, népünk hagyományainak megismerése, ápolása, a feledésbe merült mesterségek bemutatása, és átörökítése a jövő nemzedék számára. A kézműves szakkör, nemcsak a népi kultúrában való elmélyülésre ad lehetőséget, hanem saját kezük által készített alkotásban való örömszerzésre is, továbbá utat mutat saját maguk megismeréséhez. Igyekeztem olyan munkadarabokat is tervezni, melyeket a gyerekek vagy a család használhat, így naponta láthatják, használhatják a saját kezük munkáját.
A szakkör során a népi mesterségek alapfogásaival is megismerkedhetnek a tanulók. Nem szabad elfelejteni a mai korok igényeit, ezért a régi hagyományok mellett teret adok az új technikáknak, anyagoknak, eszközöknek is. 
Kezdetben mintakövetéssel készített, majd az alkotó fantázia által vezérelt önálló munkavégzéssel fejlődik esztétikai érzékük. 
Továbbá közös munka öröme mellett, a kézügyességük, kreativitásuk, problémamegoldó képességük, mozgáskoordinációjuk fejlődését szolgálja. Jártasságot szereznek a különböző anyagokkal való bánásmódban, eszköz és szerszámhasználatban, az anyagok takarékos felhasználásában. Öko iskolásokként, újrahasznosítható anyagokat is felhasználjuk a szakköri foglalkozások során. Bővül a tananyaghoz kapcsolódó ismeretanyaguk. Mivel különböző osztályokból érkező gyerekek vesznek rész a szakkörön, célom a közösség építés, az egymás megismerése, tisztelete, segítése és a saját és egymás munkájának megbecsülése.