Üdvözöljük iskolánk weboldalán

19. Ötödik mobilitás Görögországban

Az Erasmus program utolsó színhelye Volosban

 

A 2016 szeptembere óta tartó Erasmus + projektünk utolsó mobilitásának a színhelye a görögországi Volos 4-es számú Gimnáziumában volt négy ország és 35 vendég részvételével. Ennek természetesen iskolánk delegációja volt az egyik résztvevője. Mint ahogyan arról már korábban is tudósítottunk, a projekt célja a CLIL módszer népszerűsítése volt, amely egy olyan eljárás, mely magában foglalja a tartalom központú nyelvtanítás módszereit, miközben népszerűsíti és tanítja az idegen nyelvet, jelen esetben az angolt.

A záró mobilitásra 2018 április 22-29. került sor, intézményünkből 4 felnőtt és 4 diák kiutaztatásával. Az első napon, a hivatalos fogadáson George Varnava igazgató úr fogadta a vendégeket, majd közösen felkerestük a volos-i városházát, ahol az Argonauták szövetségének elnöke köszöntötte a delegációk tagjait. Volos város szimbóluma a mitológiai Argo hajó, melyről lehetőségünk volt megtekinteni egy rövid kisfilmet. Ennek a hajónak a hiteles mását készítették el a városban 2008-ban, azzal a módszerrel, hogy csakis a korabeli eszközökkel és technikákkal építették meg.

A program vezérfonala az iskolai élet volt, diákjaink a görög vendéglátó diákokkal vettek részt a tanórákon, a tanárok pedig órákat látogattak, valamint tanítottak. Iskolánkból Radóczné Aranyics Csilla tanárnő civilizáció óra keretében ismertette meg a gyerekeket Budapest nevezetességeivel.

A program további kirándulásokat is tartalmazott: túrát Makrinitsába, ahol egy ÖKO Centrumban ökoturisztikai workshop-on vehettünk részt, megismerkedhettünk a helyi gyógynövényekkel, azok fontosságával és hasznosításával. Egész napos kirándulás keretében eljuthattunk a Meteorákhoz, ahol egy látogató központban 3D-s dokumentumfilmet nézhettünk meg a Meteorák történelméről, valamint természet- és földrajzáról.

A fenti programokon kívül több speciális workshop-on és rendezvényen vehettünk részt az iskolában. Ilyen volt a szappankészítő műhely, ahol megismerkedhettünk az olivaolajból készülő szappangyártás technikájával, hagyományos görög táncokat tanulhattunk, valamint a program összegzéseként a görög koordinátor tartott számunkra előadást az iskola tantervében szereplő CLIL módszerekről és technikákról.

A mobilitás zárásaként lehetőségünk volt eljutni Athénba is, ahol megtekinthettük az Akropoliszt és a hozzá tartozó múzeumot.

A projekt zárásaként elmondhatjuk, hogy az ilyen iskolák közötti partnerségek előnyeit nem csak a diákok és tanárok, hanem a helyi közösségek is élvezhetik. Lehetőségünk volt a munkafolyamatok követésére más intézményeken belül, megismerkedhettünk a partner országok kultúrájával, hozzájárulhattunk a hatékony tartalom központú idegen nyelv tanulásához, és ezek csak kiragadott példák azok közül a hozadékok közül, melyeket a projekt során hasznosíthattunk és hasznosítani fogunk a jövőben is.

(Delegációnk tagjai voltak: Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgatónő, Kissné Lesnyák Beáta projekt koordinátor, Radóczné Aranyics Csilla, Kompár Zsuzsanna, Boros Hanna, Kiss Bernadett, Rezes Dorka és Zdroba Anna.)

 

Kissné Lesnyák Beáta

projekt koordinátor

 

A képre kattintva a többi kép is megtekinthető.