„A gyerekek számára szervezett iskolában, csakis a gyerek érdekét lehet szem előtt tartani”.(Vekerdy Tamás)

Ezt a gondolatot tekintjük a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű  Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szülői Szervezete hitvallásának.

A Szülői Szervezet feladata, hogy segítséget nyújtson az iskola és a családi nevelés összehangolásában,jelezze a tanulók problémáit,közvetítse a szülők elvárásait,kéréseit az iskola vezetősége és pedagógusai felé,átgondolt megoldási javaslatokat téve, az iskolavezetőkkel összhangban,törekedjen azok megoldására.

Véleményével, javaslataival, gyakorlati tevékenységével segítse és támogassa az intézményben folyó pedagógiai munkát.

 

A 2015/2016-os tanévben is úgy igyekeztünk ,hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljünk.

Vannak olyan programok  ,amelyek évről évre hagyományként vannak jelen az iskola életében. Igyekeztünk minden olyan tevékenységből aktívan kivenni a részünket, amelyben szükség lehetett a jelenlétünkre.

  • A tanév első feladata közzé tartozott  az osztálytermek barátságosabbá tétele ,  díszítése,felső tagozatban a teremdekorációs versenyre való felkészítés.
  • Őszi feladatunk volt a papírgyűjtés segítése is,amelyen a gyerekek csakis aktív szülői közreműködéssel tudnak sikeresek lenni.
  • Az Európai Mobilitás héten a pedagógusok, gyerekek és a szülők közösen körbekerékpározták a várost,illetve közös tornán vettek részt.
  • Októberben zajlottak le az első osztályszintű szülői értekezletek,itt történt meg a Szülői Szervezet tagjainak meg-ill. újraválasztása.
  • A Szülői Szervezet első ülésére novemberben került sor. Megtörtént a tisztújítás, az elmúlt évi beszámoló ismertetése, valamint a 2015/2016-os tanév munkatervének előterjesztése és elfogadása.
  • A november végén kezdődő,Baptista Szeretetszolgálat által szervezett „Cipősdoboz” akció sikeres lebonyolításában aktívan kivettük a részünket.
  • Decemberben az osztályszintű Mikulás-és karácsonyi ünnepségeken volt szükség a segítő kezeinkre.
  • Immár hagyománnyá vált, hogy decemberben megajándékoztuk a DÖK tagjait. Így történt ebben a tanévben is,apró ajándékkal és süteménnyel leptük meg a gyerekeket. Köszönet mindazoknak, akik valamilyen formában segítették a megmozdulásunkat.
  • A Szülői Szervezet 2. ülésére januárban került sor, itt a jótékonysági bál előkészületeit beszéltük meg. Kivettük a részünket a szponzorok megkeresésében, tombolaajándékok beszerzésében, felajánlásában. A báli sikerekhez ismét hozzájárultak azok a résztvevők , akik Tóth Aliz, a Lesz Dance Tánc és Sportegyesület vezetőjének  irányításával készítettek egy jó kis műsort. Sok-sok köszönet érte mindegyiküknek egytől-egyig .Ezen kívül a belépőjegyek, illetve támogatójegyek vásárlásával is hozzájárultunk a bál sikeréhez.
  • A farsangi rendezvények lebonyolítása a szülők aktív közreműködésével járt, a gyerekek felkészítésében is jelen voltunk.
  • Hagyományosan márciusban zajlanak a Rákóczi Napok,s az iskolai egészségnap is,ezeken is részt vettünk segítőként.
  • Nyílt napokon tanórákat, délutános napköziket ,és művészeti foglalkozásokat látogathattunk,betekintést kapva mind a pedagógusok, mind a gyerekek órai munkájába.
  • Gyermeknapi rendezvényeken is aktívan részt vettünk.
  • Örömünkre ismét műsorral köszönthettük a pedagógusnapot.   Az ünnepségen közel 40 gyerek vett részt, mindannyian nagy lelkesedéssel. Voltak köztük visszatérő szereplők, de sokan először állhattak ki pedagógusaik elé,nagyon ügyesen. Köszönet nekik érte, és a szülőknek is,akik ebben segítettek,
  • Adminisztratív feladatok is akadnak évről évre, nyilatkozatok,véleményezések,javaslattételek,a felmerült problémák feltárása,megoldási javaslatok kidolgozása.

Az iskola honlapján a Szülői Szervezet is megtalálható,igyekszünk friss információkat feltenni az oldalra.

Azt gondolom, a Szülői Szervezet munkája a 2015/2016-os tanévben is megfelelő segítséget nyújtott gyermekeink egészséges fejlődéséhez , neveléséhez.

 

Téglás,2016.november 11.

Rezesné Szász Mária

a Szülői Szervezet vezetője

 

Beszámoló - 2015-2016 tanév