Üdvözöljük iskolánk weboldalán

KRESZ TÁBOR 2018

A Közlekedési Tábor ebben az évben is felejthetetlen élményeket nyújtott tanulóinknak és annak a több mint 60 diáknak, akik környékbeli másik 4 településről érkeztek. 2018. augusztus 6-12. között ismét Pusztafalu adott helyszínt ennek a tábornak, ahol rengeteg program, játék, és persze egy kis oktatás is várta a gyerekeket. Volt hajókázás, kirándulás Kassára, „kovácskodás”, szabadtéri játékok, GPS-es „keresés” erdőben, strand, bobozás, biciklitúra, motorozás, falunap koncerttel, disco, de szó volt a vízi balesetek megelőzéséről, közlekedési szabályokról, teendőkről. A hét lezárásaként pedig a csapatversenyek kihirdetése következett, ahol „álomcsapatunk” – kiegészítve hajdúhadházi fiatalokkal – az előkelő 2. helyen végzett, az egyéni feladatoknál pedig Kemecsei Máté hozta el a 2. helyet!

Ezúton is köszönjük ezt a csodálatos hetet a szervezőknek, támogatóknak és persze minden résztvevőnek!

 

 A képre kattintva a többi kép is megtekinthető.