Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Határtalanul! Erdélyben

   

 

Határtalanul! Erdélyben


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő lebonyolításában – a HAT-17-01-2017-01130 azonosító számú pályázat keretében – 2018.05.30-06.01. között iskolánk 45 hetedik évfolyamos tanulója valamint 4 pedagógusa Erdélybe tett kirándulást.
Utazásunk során először Nagyváradra látogattunk el. Megnéztük a Római Katolikus Székesegyházat, sétáltunk a város utcáin, megcsodáltuk a parkokat ás a szecessziós épületeket, mint például a Sas Palotát. Utunk következő állomása Királyhágó volt. Itt a táj gyönyörű! Nem győztünk eleget fényképezni. Utunk Kolozsváron folytatódott. Bementünk a Szent Mihály Templomba, aztán Hunyadi Mátyás szobránál álltunk meg. Estére érkeztünk meg a festői szépségű Torockóra, ami a híres Székelykő mellett található.
Kirándulásunk második napját a Torockói Múzeum megnézésével kezdtük. Ezután a Tordai Hasadékban sétáltunk. A gyönyörű idő is kedvezett a túránknak. Majd következett a Tordai Sóbánya. Nagyenyeden megálltunk a híres kollégiumnál. Gyulafehérváron megkoszorúztuk Hunyadi János síremlékét. Az esti szállásunk Déván volt. Ez a szállás is nagyon barátságos volt.
A harmadik nap reggelén ellátogattunk a Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott kolostorba, ahol könyveket ajándékoztunk az ottani gyerekeknek, majd a várnál fotózkodtunk. A vajdahunyadi várat belülről is megcsodálhattuk. Ezután Marosillyén megtekintettük Bethlen Gábor szülőhelyét. Utolsó helyszínként Nagyszalontára utaztunk a Csonkatoronyhoz.
Élményekkel gazdagon tértünk haza.

Zdrobáné László Nóra
projektvezető

GALÉRIA