Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Sárosdon jártunk testvériskolánkban

A sárosdi testvériskola meghívására Farkas Gyula Napok 2016. március 16-19. programjain vettünk részt.

Az iskolában a hét során tanulmányi és sportversenyekkel, egészségnapi programokkal, kiállítással emlékeznek meg az iskola névadójáról.

A helyi csapatokon kívül a szomszéd települések és a testvériskolák a kolozsvári Báthory István Líceum, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola csapatai versenyeztek 3-4; 5-6; 7-8. évfolyamos kategóriában.

Elsőként a Természettudományos Emlékversenyen mérhették össze diákjaink tudásukat. /Farkas Gyula életrajzából összeállított szövegértési; matematikai, fizikai, kémiai kérdésekből álló feladtok/.

Ezt követően a csapatok előadásai versenyeztek, mely témája „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza” – kreatív jelenettel.

Részesei lehettünk a Farkas Gyula szülőházának koszorúzásának.

A program gála műsorral folytatódott, ahol a vendégek számára is előadtak a csapatok a színdarabjaikat.

A közös vacsora után disco-val záródott a program.

A tanulmányi versenyen induló 5-6 évfolyamos csapatunk – Hadházi Péter, Molnár Panna, Zdroba Anna – a második helyezett lett.

A 7-8 évfolyamos csapatunk – Czibere Brigitta, Czibere Imre és Fekete Dániel a harmadik helyezést érte el.

A három nap alatt Székesfehérvár nevezetességei közül is megtekintettünk néhányat rövid sétánk alatt – a Középkori Romkertet, az Országalmát, a Virágórát, Kati néni a fertályos asszony és Mátyás bohócának Mújkónak a szobrát. A sétánk végén meghallgattuk az Órajátékot.

A haza úton rövid kitérőt tettünk a Velencei tóhoz.

Tartalmas és szép napokat töltöttünk.

GALÉRIA