Víz világnapi project az 1b osztályban

2017. március 24., 11:37

Mivel ÖKO iskola vagyunk, igyekszünk minél több lehetőséget megragadni, hogy a gyerekeket környezettudatos életmódra neveljük.

A Víz Világnapja alkalmából ÖKO szakkörön a vizek hasznáról, védelméről beszélgettünk. Mondókát tanultunk a halacskákról, majd meghallgattuk a Hal dala című zenét. Ez alapján csoportosítottuk a magyarországi tavakban, folyókban, illetve a tengerekben élő halfajtákat. Megismerkedtünk a 2017-es év halával, a harcsával. Mindenki választhatott egy halacskás színezőt, amit tetszése szerint kiszínezhetett. Március 22-én ezekre felkerültek a számfeladatok, melyek eredményeit halmazokba raktuk. Ezután halacskás feladatlapon dolgoztunk, ahol a jó megoldásokért mindig ránk mosolygott egy kis halacska. A legtöbbet összegyűjtők jutalma egy órai munkáért járó" ötös" volt. Végül a halacskák felkerültek a „horgászbotra" és jöhetett a számhalászok versenye, melyet nagyon élveztek a gyerekek. Olvastunk a harcsáról, majd írás órán ezzel kapcsolatosan mondatokat másoltunk. Technika órán elkészültek az akváriumok is. Ide küldtük pihenni kedvenc állatkáinkat. A több órát átölelő project sokféle területen fejlesztette a gyerekeket és reméljük, hogy valóban sikerült közelebb vinni őket ahhoz, hogy óvjuk környezetünket!

 

Iván Ildikó osztályfőnök, ÖKO-szakkör vezető

 

A képre kattintva a többi kép is megtekinthető.