Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Mesemondó verseny 2019

Hagyományaink szerint, március 19-én ismét megrendeztük iskolánkban a mesemondó versenyt. 22 tanuló hetek óta szorgalmasan készült a   megmérettetésre.

   Először az első-második osztályos versenyzők, majd a harmadik-negyedik osztályosok kápráztatták el meséjükkel a közönséget és a zsűrit. A mesék nagy sikert arattak, a hallgatóság vastapssal jutalmazta az előadókat. 

   Az évfolyamokon szoros volt a verseny. A zsűrinek nem volt egyszerű dolga, hisz kivétel nélkül mindenki dicséretet érdemelt az előadásáért. A végén mégiscsak dönteniük kellett. A versenyzők emléklapot, a díjazott tanulók  mesekönyvet és oklevelet vihettek haza. Büszkék vagyunk rájuk!

 

   Íme a legeredményesebbek:

1. évfolyam

I.

Pór Balázs   

II.

Tóth Anna

III.

Rezes Zalán

2. évfolyam

I.

Veres Erik Benett

II.

Löki Lilla

III.

Csobán Hanna

3. évfolyam

I.

Czeglédi Csilla

II.

Suhaj Sarolta

III.

Dudás Ákos, Nagy Klaudia Laura

4. évfolyam

I.

Nagy-Perényi Bendegúz

II.

Kiss Jázmin

III.

Lukácsa Adrienn

  

   Az első helyezést elért gyerekek a „Babszem Jankó” Országos Baptista Népmesemondó versenyen képviselik iskolánkat, melynek időpontja 2019. március 30.

 Lukácsné Gyöngyösi Irma és Puskás Éva.

GALÉRIA