Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Országos Bibliaismereti Verseny Kótajban

2016. március 22-én 16 tanuló részvételével látogattunk el Kótajba, az első országos Biblia ismereti vetélkedőre. Az országos döntőbe azok a csapatok kerülhettek be, akik az előzetes levelező verseny feladatait eredményesen megoldották.

Iskolánkból négy csapat jutott tovább a harmadik, ötödik, hatodik és a hetedik évfolyamokról.

A versenyen érdekfeszítő és játékos feladatokon keresztül kellett bizonyságot tenniük a tanulóknak azokról az ismeretekről, melyeket az órai keretek között sajátítottak el. Komoly versengés folyt a tanulók között. Az István Király Baptista Általános Iskola nagyon színvonalasan szervezte meg a versenyt és a megvendégelés is kiváló volt. Tanulóink a verseny után kézműves foglalkozáson vehettek részt.

Iskolánk mind a négy csapata dobogós helyezést ért el.

Felkészítő tanáraik voltak: Zdrobáné László Nóra és Kissné Lesnyák Beáta.

 

Nagyon büszkék vagyunk diákjainkra!

 

 

 

Résztvevő csapatok

Csapattagok

Helyezés

3. évfolyam

Téglási angyalkák

Bálint Lili Blanka 3.a osztály

II. hely

Kiss Viktória 3.b osztály

Sigér Vivien 3. b osztály

Vakles Kira Sára 3.c osztály

5. évfolyam

Írnokok

Felföldi Dóra 5.c osztály

III. hely

Zdroba Anna Eszter 5. b osztály

Balogh Mercédesz 5. c osztály

Ofra Dominika 5.b osztály

6. évfolyam

Életrevalók

Dezső Tamás 6.b osztály

II. hely

Kállai Richárd Róbert 6.a osztály

Leveleki Imre 6.a osztály

Papp Rebeka Molli 6.a osztály

7. évfolyam

Zsoltárosok

Kovács Ákos 7. b osztály

I. hely

Murguly Janka 7.a osztály

Rácz Dóra 7. c osztály

Tóth Szabina 7.c osztály

 

 

GALÉRIA