Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Hálaadás 2018

Szokássá vált nálunk is, hogy minden év őszén hálaadó napot tartunk. Az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén nemzeti ünnep a hálaadás napja, mára talán a legfontosabb családi ünnepet is jelenti a tengerentúlon.

A mi iskolánk is fontosnak tartja ezt a napot. Annak ellenére, hogy nálunk történelmi gyökerei nincsenek, mégis fontos tudatosítanunk azt, hogy amink van - életünk, egészségünk, kenyerünk, munkahelyünk, családunk és egyéb értékeink - már azért is hálásnak kell lennünk. Töltsük tartalommal meg ezt az ünnepet!

A felső tagozaton az iskola ebédlőjében minden osztály elkészítette a hálaadó asztalát. Az ünnepséget Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgató asszony nyitotta meg. Ezt követően Csonka Dorina előadásában hallhattunk egy verset, végezetül Bognár Benjámin ifjúsági lelkipásztor mondta el gondolatait a háláról.

 

Hálaadás az alsó tagozatunkon

A délelőtt folyamán diákjaink részt vehettek kézműves foglalkozáson, ahol elkészíthették a hálaadás történetéhez kapcsolódó indián és telepes fejdíszeket. Ezek után játékos vetélkedő és puzzle várta a tanulókat. A jó hangulatra való tekintettel következő évben is megismételjük ezt a programsorozatot.

A délutáni ünnepséget az osztályok által feldíszített aulában Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgató asszony nyitotta meg, Csonka Dorina egy verset adott elő, majd Bognár Benjámin ifjúsági lelkipásztor gondolatait hallgathattuk meg a háláról. Zárásként minden tanuló a közös hálaadás asztalról választhatott egy finom süteményt.

 

A képre kattintva a többi kép is megtekinthető.