Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Don’t worry, be healthy!

Don’t worry, be healthy! 

 

Intézményünk a II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános és Alapfokú Művészeti Iskola sikeresen szerepelt a Comenius testvériskolai kapcsolatokat kialakító pályázaton, így a 2012/2013 és a 2013/2014-es tanévben részt vesz egy európai projektben, melynek címe Don’t worry be healthy. Az egészséges életmódot népszerűsítő pályázat keretében együttműködünk 6 európai országgal. Partnereink: Törökország, Görögország, Spanyolország, Portugália, Lengyelország és Anglia. 
Pedagógusaink és diákjaink ellátogatnak ezen országokba, folyamatosan tartják a kapcsolatot interneten keresztül, és egy időben valósítják meg a projekt egészséges életmóddal kapcsolatos feladatait. 
Eddig terveztünk már logót, készítettünk posztereket, töltöttünk ki kérdőíveket, és beindítottunk új sportszakköröket (nálunk az íjászat). 
Gyümölcsnapot tartottunk és szorgalmazzuk a diákoknál a „reggelizz, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus” elvet. 
2013. szeptember végén iskolánk látta vendégül a nemzetközi partnereket (15 tanár és 20 diák érkezett hozzánk), akik egy nagyszabású sportvetélkedőn mérték össze tudásukat.
2013. szeptember 30-án volt a magyar mobilitás megnyitó ünnepsége a Városi Moziban, ahol a meghívott vendégek megismerkedhettek a projekt lényegével. Kissné Lesnyák Beáta projektkoordinátor beszámolt az eddig elvégzett munkáról. A műsorban felléptek iskolánk tánccsoportjai, az ötödik évfolyam kórusa és a 2.a osztály „Szeretetkórusa”, Sáreczki Gyula, Borza Viktória és Kecsedi Rebeka táncosok. 
Hétfőn délután vendégeink látogatást tettek a helyi intézményekben. A Bárczay Anna Városi Óvodában műsorral, ajándékkal várták őket. Ezután iskolánk alsó tagozatán jártak, ahol a Drámakuckó és a Bábkuckó csoportok 1-1- jelenetét tekinthették meg, valamint Czibere Béla polgármester úr prezentációja segítségével, városunkkal ismerkedhettek meg.
Este, valamennyien egy nagyon jó hangulatú táncház részesei lehettek.
A keddi napon a hideg idő ellenére lelkes szurkoló közönség előtt zajlottak a sportmérkőzések atlétika, kötélhúzás és labdarúgás sportágakban. A külföldről érkezett vendégek számára birkózás, íjászat és softball sportágakból tartottunk bemutatót. A partnerek részére kirándulást szerveztünk Budapestre és Egerbe. 
Köszönetet mondunk a pedagógusoknak az aktív szervezőmunkáért, a vendéglátó családoknak pedig a külföldi tanulók elszállásolásában nyújtott segítségükért. Reméljük, felejthetetlen élményekkel térnek haza, szívükben a magyar vendégszeretet emlékével.

 

Agenda 
HUNGARIAN  VISIT:


SUNDAY 29th September

Morning and afternoon: Arrival at Budapest - Ferihegy/ Debrecen airport
Welcome dinner for the teachers at the Hotel Óbester
Students go to the host families

MONDAY 30th September

7:00 – 9,00 : Breakfast at the hotel / Host families
10:00 : Arrival at school and welcome by the headmistress of the school
           Welcome by the students
11: 00: Visiting the school
13: 00 Lunch ( traditional Hungarian meal)
14:00 - 16:00 Visiting the town hall (receiving by the mayor, visiting the local library and the local history museum…)
16:00: Sport programme: Bowling, archery, softball
18:00: Dinner: Chicken paprika with noodles (together with host families in the Sport and Leasure Centre)
19:00: Traditional Hungarian folkdances, Karaokee

TUESDAY 1st October

7:00-8,30:  Breakfast at the hotel / host families
9:00 – Sport competitions
13,30  Lunch at the school canteen
15:00 Work meeting for the coordinators / Students go to Debrecen to Aquapark
Dinner free / Students have dinner at the host families

WEDNESDAY 2nd October

Visiting Budapest
6:30: Departure from Debrecen (packed breakfast is provided by the hotel)
7:00 Departure from Téglás (packed breakfast is provided by the host families)
10:00 Arrival in Budapest, sightseeing with a guide
13,00: Lunch in a restaurant
14:00: Visiting the Square of Heroes
19:00: Back to Debrecen and Téglás 
Evening: free

THURSDAY 3rd October

Visiting Eger
Breakfast in the hotel / host families
7:30  Departure from Debrecen
8:00 Departure from Téglás
10:00 Sightseeing in Eger with a guide
13:00 Lunch in a restaurant
14:00 Shopping in Eger
17:00 Arrival in Debrecen / Téglás
19:00 Farewell dinner

FRIDAY 4th

Departure

 

 

COMENIUS MULTILATERAL

A képre vagy a szövegre kettintva a további képek is megtekinthetőek.