Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Görögországban jártunk

GÖRÖGORSZÁGBAN JÁRTUNK

2013. január 27-től február 1-ig iskolánk delegációja a görögországi Larissában járt.
Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgatónő és Petőházi Gabriella igazgatóhelyettes vezették a csoportot, melyben iskolánk 3 tanulója – Tálas Zita, Kis Patrícia és Kun Balázs – is részt vehetett. A gyerekeket a damasi iskola szülői szervezete látta vendégül. A családoknál történő elszállásolás lehetőséget nyújtott a folyamatos angol nyelvi kommunikációra, valamint a görög kultúra és életmód közvetlen megismerésére. A gyerekek sok új barátot szereztek, akikkel azóta is tartják a kapcsolatot.
Az ötnapos program alatt megismerkedtünk a damasi iskolával, ellátogattunk a Meteorákhoz és voltunk II. Philipposz makedón király nemrég feltárt síremlékénél is Verginában.
A hét nemzet részvételével megvalósuló projekt nagyszerű alkalmat nyújt iskolánknak a kapcsolatépítésre, az európai kultúra széleskörű megismerésére és élménydús programok megvalósítására.
A görög mobilitás idején a különböző nemzetek vezetői beszámoltak a spanyolországi találkozó óta eltelt időben végzett munkáról. A sok fotóval illusztrált beszámolók arról tanúskodnak, hogy mindannyian végrehajtották a beütemezett feladatokat, és nagy hangsúlyt helyeznek az egészséges életmódra, hiszen a projekt címe: „Don't worry be healthy!
A Comenius Program következő állomása Alvito, a dél portugál kisváros lesz, ahová Burai Erika és Debreceni Mária tanárnők utaznak majd áprilisban.

GALÉRIA