Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Elsősavató az iskolánkban

Az idei tanévben is megrendeztük hagyományos elsősavató ünnepségünket, amelynek keretében legkisebb diákjaink hivatalosan is iskolánk közösségének teljes jogú tagjaivá váltak.
Az őszi szünet előtt megtartott eseményre az elsősök nagy izgalommal és lelkesedéssel készültek. Az ünnepség vidám, játékos, ugyanakkor megható pillanatokban is bővelkedett.
Az osztályok bemutatkozását követően a kis elsősöknek négy játékos próbát kellett teljesíteniük, amelyek során ügyességükről, bátorságukról, összetartásukról és az eddig megszerzett tudásukról is számot adhattak. A feladatokat valamennyien sikeresen teljesítették, így büszkén vehették át az „Igazi elsős lettem!” feliratú kitűzőt.
Az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata az elsősök ünnepélyes fogadalomtétele volt. A gyerekek közösen megfogadták, hogy szorgalmas, figyelmes és segítőkész iskolások lesznek.
A rendezvényt közös énekléssel zártuk, amely méltó befejezése volt ennek a vidám, élményekben gazdag napnak.
Bízunk benne, hogy ez a különleges esemény maradandó emlékként él majd kis elsőseink és családjaik szívében, és tovább erősíti az iskolánkhoz tartozás örömét.


Piskóti Kinga
DÖK-vezető

A képre kattintva a többi kép is megtekinthető.