Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű kezdeményezéshez.
2023. szeptember 1-jén iskolánk alsó és felső tagozatán ünnepélyes keretek között nyitotta meg a tanévet Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető asszony és köszöntötte azt a 626 kisdiákot.
2023. június 7-én művészeti iskolánk két diákja is sikeres vizsgát tett.
Jó magyarnak lenni - NTP-SPEC-22-0168
2023. június 12-én (hétfőn) művészeti iskolánk színjáték tanszakon tanuló diákjai "A csillagszemű juhász"- című színdarab bemutatásával adtak számot a szüleiknek és az érdeklődőknek arról, hogy mit is tanultak az idei tanévben.
2023. június 9-én a művészeti iskola két grafika és festészet tanszakos tanulója alapvizsgázott
Újdonság volt ebben a tanévben, hogy a művészeti iskolában bevezetésre került a társastánc tanszak. Vezetője Kecsedi Rebeka, aki 17 tanulóval kezdte szeptemberben a tanévet és 2 tánc koreográfiáját tanulták meg az idén.
2023. június 5-én a Sportcsarnokban került megrendezésre a néptánc tanszak év végi bemutató gálája.
A Vojtina Bábszínház és a Nemzeti Művelődési Intézet évente megrendezi a gyerekcsoportok bábos fesztiválját. Iskolánk bábcsoportja is részt vett június 4-én a Hajdú-Bihar Vármegyei Bábfórumon.
2023. június 02-án (pénteken) iskolánk Fényes utcai épületének sportcsarnokában került megrendezésre a felsős diákjaink számára meghirdetett verseny. Az idei tanévben is szép számmal akadtak jelentkezők, így 12 produkció állhatott a színpadra.
2023. június 2-án Tehetségnapot tartottunk iskolánkban, mely a Nemzeti Tehetség Programon belül a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt" A speciális fejlesztést célzó programok támogatása" című NTP- SPEC-22-01-05 azonosító számú nyertes pályázat keretében került megrendezésre.
A Matematika Tehetségekért Alapítvány az idei tanévben is megrendezte Magyarországon, a Kangourou Sans Frontieres alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt.
2023. május 17-én művészeti iskolánk akkordikus- és vonós tanszakon tanuló diákjai hangversenyt tartottak az Úttörő utcai iskola ebédlőjében.
Iskolánkban 2023. május 17-én a diákoknak zöldségkóstolást tartottunk az Iskolagyümölcs Program keretében.
2023. május 16-án művészeti iskolánk billentyűs- és fafúvós tanszakon tanuló diákjai hangversenyt tartottak az Úttörő utcai iskola ebédlőjében. Bemutatták szüleiknek mit tanultak ebben az évben.
Márciusban a grafika tanszakos diákok a Hajdú-Bihar Vármegyei Képzőművészeti Versenyen vettek részt, melynek témája: „Mit üzen a Himnusz?”- volt.
2023. május 10-én (szerdán) iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében került megrendezésre Tavaszi Hangversenyünk.
2023. 05. 10-12. között zajlott le a Határtalanul kirándulás Szlovákiában.
2023. május 7-én Győrben került megrendezésre a Judo Országos Diákolimpia döntője, melyen Boros Kincső Panna 3.a osztályos tanuló képviselte iskolánkat.
2022. szeptember 1. és október 21. között iskolánk az idei tanévben is csatlakozott a Mozdulj a klímáért! 2022-es kampányához. A hét során gyűjtöttük a zöld mérföldeket a környezettudatos utazásainkkal.
2023. május 8-án hétfőn a Zöld Kör szervezésében virágos magaságyások telepítésére került sor intézményünkben.
Az idei tanévben egy pályázat megvalósításán dolgoztunk, mely a Nemzeti Tehetség Programon belül a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt" A speciális fejlesztést célzó programok támogatása" című NTP- SPEC-22-01-05 azonosító számú nyertes pályázat keretében került kiírásra.
A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája által meghirdetett „Kölcsey 40” természetfotó pályázaton iskolánk tanulója Gulyás Zalán két általa készített képpel is dobogós helyezést ért el.
2023. április 14-én iskolánk két tanítási programjában részt vevő nyolcadikos diákjai próbanyelvvizsgán vettek részt.
2023. április 28-án (pénteken) Törökszentmiklóson a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolájának tehetségnapján megrendezett Komplex Vetélkedőn vettek részt iskolánk tanulói.
Iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében 2023. április 25-én kedden a felső tagozat, valamint április 26-án szerdán az alsó tagozat tanulói vehettek részt egy a 3D nyomtatásról szóló előadáson.
2023. április 21-én rendezték meg Kótajban, a VIII. Országos Baptista Bibliaismereti Versenyt, melyen iskolánk is képviseltette magát.
2023. április 5-én a Debreceni Hatvani István Általános Iskola által szervezett Megyei Angol Nyelvű Prózamondó és Felolvasó Versenyen vettünk részt, melyet minden évben az ötödik és hatodik évfolyamosok számára szerveznek.
Mint arról már korábban beszámoltunk az idei tanévben egy sikeres pályázat megvalósításán dolgozunk, mely a DigiTaLingual címet viseli.
A mai napon az alsó tagozatos gyerekek húsvétváró programon vehettek részt.
2023. március 30-án csütörtökön iskolánk adott helyet annak a regionális konferenciának, amely a keresztény iskolák vezetéséről szólt.
2023. március 29-én (szerdán) intézményünk adott otthont a soron következő Kistérségi Zenei Találkozónak.
Intézményünkben 2023.03.27-én hétfőn a Zöld kör szervezésében facsemeték ültetésére került sor.
Iskolánkban 28. alkalommal rendeztük meg a Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Versenyt március 25-én, ahol alsó tagozatos tanulók mutathatták meg a tehetségüket.
2023. március 16-án iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében került sor a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny lebonyolítására.
Az idei iskolai mesemondó versenyt március 14-én rendeztük meg az alsó tagozaton.
Iskolánkban a 2023.03.14-én az alsó tagozatunk sportcsarnokában került sor a március 15-ei megemlékezésre.
Az idén a farsangi mulatságunk egy egész napot ölelt át. Már reggel jelmezbe öltözve érkeztek iskolánk tanulói.
2023. február 17-én pénteken került sor iskolánk felső tagozatán a hagyományos farsangi rendezvényünkre.
Iskolánk tanulói 2023. február 8-án (szerdán) Hajdúhadházon a „Szép magyar beszéd”- verseny területi fordulóján vettek részt.
„Tehetséggondozás, ahogy mi szeretnénk csinálni Tégláson”─ című nyertes pályázatnak köszönhetően újabb eszközöket vásároltunk iskolánknak.
A 2022/2023-as tanévtől megkezdve már az iskola alsó tagozatán is beindult a robotika szakkör.
A művészeti iskola 2022. december 15-én a felső tagozat ebédlőjében tartotta karácsonyi hangversenyét, melyen a zeneművészet és a színjáték tanszakos tanulók léptek fel.
Intézményünk diákjai 2022. december 15-én csütörtökön a Fényes utcai iskola csarnokában tekintették meg a karácsonyi ünnepségünket.
Az idei tanévben egy sikeres pályázat megvalósításán dolgozunk, mely a DigiTaLingual címet viseli.
A november végi iskolai helyesíró versenyen a 2.osztályosok közül 12 gyermek vett részt.
Több év kihagyás után újra ellátogattak iskolánkba az óvó nénik.
2022. november 24-én a szatmárnémeti Scoala de Arte Művészeti Iskolában jártunk.
Immáron hetedik alkalommal csatlakozott iskolánk a Baptista Művészeti Napok elnevezésű programsorozathoz, amely mindannyiunk számára fontos művészeti, szellemi és lelki értékeket közvetít.
Az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén nemzeti ünnep a hálaadás napja, mára talán a legfontosabb családi ünnepet is jelenti a tengerentúlon.
A debreceni Euro középiskola jóvoltából rendezett angol nyelvi versenyen 2022. november 15-én iskolánk 15 tanulója vett részt.
Iskolánk is csatlakozott az agrárminisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szervezett Európai Mézes Reggeli programhoz.
November 3-án izgalmas délutánon vehettünk részt. Több év kihagyás után iskolánkban újra megrendezhettük a versmondó versenyt.
November 4-én délelőtt visszalátogattak az első osztályos tanulók az óvodába.
2022. október 28-án pénteken pályaorientációs napot tartottunk iskolánk felső tagozatán.
Iskolánkban már hagyomány, hogy ötödikes tanulóinkat a felsőbb évesek ünnepélyes keretek között fogadják be a felső tagozat diákközösségébe.
2022. október 21-én pénteken ünnepélyes megemlékezést tartottunk intézményünk felső tagozatán. Diákjaink az iskola ebédlőjében tekintették meg az erre az alkalomra összeállított műsorunkat.
Iskolánk felső tagozatán 2022. október 11-én kedden került sor a teremdekorációk zsűrizésére.
Közlekedési szakkörünk vendége volt Madar Sándor a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság r. őrmestere, aki előadást tartott a biztonságos kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban.
2022. október 15-én szombaton iskolánk csapata is csatlakozott a Nyugattól Keletre Egyesület által kezdeményezett városi programhoz.
Hagyományainkhoz hűen került megrendezésre szeptember 30-án a Szüreti mulatság az alsó tagozaton.
A Zene Világnapját minden évben megünnepeljük. Folytattuk e hagyományt, és koncertet adtak zenei tanszakos tanulóink és iskolánk énekkara.
Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap kampány 1998 óta Európa országaiban megtartott rendezvénysorozat. A rendezvény egyik hosszú távú célkitűzése az, hogy rávegye a rendszerint autóval munkába, iskolába vagy kikapcsolódni járó polgárokat, hogy az utazáshoz fenntartható alternatív közlekedési módokat vegyenek igénybe.
2022. szeptember 1-jén iskolánk alsó és felső tagozatán ünnepélyes keretek között nyitotta meg a tanévet Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető asszony.
Határtalanul! kirándulás. 2022.07.04 – 07.06. HAT-19-01-1230. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából 2022. július 4-n, hétfő reggel elindultunk
A koronavírus járvány miatti két év kihagyás után az idei tanévben újra megrendezésre kerül Baptista Angol Nyelvi Táborunk.
Iskolánk alsó tagozatát a „Tudásbajnokság” levelezős feladatmegoldó versenyen több tanulónk is sikeresen képviselte.
2022. június 13-án rendeztük meg iskolánk kerékpáros szakkörének „év végi vizsgáját”.
A Bábkuckósok idén az Égig érő paszuly meséjét dolgozták fel.
2022. június 03-án (pénteken) került megrendezésre iskolánkban a XIII. Kiscsillag Tehetségkutató Verseny.
A pandémia miatt 2 év kihagyás után ismét megrendezésre került a gyerekek által egész évben legjobban várt gyermeknapi programsorozatunk. Reggel 8-tól, délután 4-ig gyermekzsivajtól volt hangos az iskolánk udvara.
2022. május 26-án művészeti iskolánk billentyűs- és fafúvós tanszakon tanuló diákjai tanszaki hangversenyt tartottak az Úttörő utcai iskola ebédlőjében.
Iskolánk valamennyi dolgozója és tanulója nevében megrendítő szeretettel búcsúzunk Szenczy Sándor baptista lelkipásztortól, aki a Baptista Szeretetszolgálat alapítója, emeritus elnöke volt.
Május 16-án művészeti iskolánk akkordikus- és vonós tanszakos tanulói tanszaki hangversenyt tartottak.
2022. május 7-én került megrendezésre Budapesten a Gyöngyhalász IV. Országos Baptista „Ki Mit Tud?”- tehetségkutató verseny.
2022. május 2-án kerékpártúrára indultunk a szakkörös gyerekekkel.
2022. május 6-án rendezték meg Kótajban, a VII. Országos Baptista Bibliaismereti Versenyt, melyen iskolánk is képviselte magát.
A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája Tehetségnapján megrendezett Országos Komplex Vetélkedőjén a 3-4.
2022. április 26-án iskolánk adott otthont a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Kerékpáros Iskola Kupa és „Ki a mester 2 keréken?”- elnevezésű kerékpáros versenyek megyei döntőjének.
2022. április 22-én második alkalommal rendezett iskolánk próba nyelvvizsgát.
2022. április 22-én Tiszaroffon rendezték meg a Baptista Iskolák VII. Országos Matematika Versenyét.
Húsvétra hangoló kézműves délelőttöt szerveztünk az alsó tagozatos tanulóknak.
Iskolánk 4 felső tagozatos tanulója vett részt 2022. március 31-én a Kerékpáros Iskola Kupa előválogatón a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon.
Április 8-án a művészeti iskola tanulói Kistérségi Zenei Találkozón vettek részt Újfehértón.
Szeretettel küldjük, a Baptista Pedagógiai Intézet kezdeményezésére, a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola kiadványszerkesztést tanuló diákjainak közreműködésével létrejött "Virágvasárnaptól Húsvétig" kiadványt, mely húsvéti társasjátékkal bővített.
2022. 04. 08-án rendeztük meg a 27. Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó versenyünket, melyet az elmúlt két tanévben sajnos a pandémiás helyzet miatt nem tudtuk megtartani.
Március 30-án iskolánkban megrendeztük a Babszem Jankó Országos Mesemondó Verseny selejtezőjét.
Iskolánk adománygyűjtő pontként számos felajánlást kapott már az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére.
2022. március 22-én iskolánkban szakmai napot tartottunk. 10 baptista fenntartású intézményből 40 pedagógust és két oktatási vezetőt láttunk vendégül ezen a napon.
2022. március 7-én (hétfőn) intézményünk 7.a osztályának tanulói a Lázár Ervin Program keretein belül egy rendhagyó tanórán vehettek részt.
2022. március 4-én (pénteken) az iskolánk hatodik évfolyamán tanuló diákok a Lázár Ervin Program keretein belül utaztak Budapestre.
2022. február 25-én (pénteken) került megrendezésre iskolánk felső tagozatán a farsangi mulatság.
A Baptista Szeretetszolgálat a háború első napján megkezdte a humanitárius segítségnyújtást. Az Ukrajnában és a határnál tapasztaltak alapján tartós segélyezésre készülünk a határ mindkét oldalán. Kérjük támogassa Ön is a munkánkat!
2022. február 8-án (kedden) és 9-én (szerdán) iskolánk 7. évfolyamon tanuló diákjai a Lázár Ervin Program keretén belül Nyíregyházára látogathattak el.
2021. október 19-én az Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok…” elnevezésű rajz- és szépíró versenyt szervezett, melyen végül a járványügyi helyzet miatt nem vehettünk részt személyesen, viszont a pályamunkákat elküldtük. Iskolánk tanulói nagyon szépen helyt álltak, a 14 pályázóból négyen helyezést is értek el.
Iskolánkban 2021. november 29-én megtartottuk a már hagyományos angol nyelvű vers- és prózamondó versenyt, ahonnan négy kategóriából delegáltunk gyerekeket az országos online versenyre.
Iskolánk idén két hangversennyel és egy képzőművészeti kiállítással csatlakozott a Baptista Művészeti Napok elnevezésű programsorozathoz.
A Karácsony közeledtével elkezdődik a nagy készülődés. A várakozás jelképei az adventi koszorú, a feldíszített karácsonyfa, a betlehemi jászol állítása.
2021. november 18-án délután minden osztály a saját osztálytermében elkészítette a hálaadó asztalát.
Intézményünkben minden év őszén hálaadó napot tartunk.
A Nagykun Baptista Oktatási Központ Gimnáziuma által 2021.11.05-én Kisújszálláson megrendezett Regionális Komplex tehetséggondozó vetélkedőn iskolánk is képviseltette magát.
2021.10.22-én pályaorientációs napot tartottunk.
2021. november 2-án (kedden) intézményünk felső tagozatán az iskolarádión keresztül hallgatták meg tanulóink a reformáció emléknapjára készített műsorunkat.
2021. október 22-én pénteken pályaorientációs napot tartottunk iskolánk felső tagozatán.
Az elmúlt évekhez hűen, idén is felső tagozatos diákokká avattuk az ötödik évfolyamunkra érkező osztályok tanulóit.
2021. október 21-én csütörtökön ünnepi megemlékezést tartottunk intézményünk felső tagozatán.
2021. október 15-én (pénteken) papírgyűjtést szerveztünk a felső tagozatos diákjainknak.
2021. 10. 12-én Hajdúböszörményben részt vettünk a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett Diáksportfesztiválon.
Iskolánk alsó tagozatán 2021. október 6-án szerdán a sportcsarnokban, felső tagozatán pedig október 7-én csütörtökön az ebédlőben került sor a Zene Világnapi rendezvényre.
Iskolánk felső tagozatán 2021. október 6-án került sor a teremdekorációk zsűrizésére.
2021. október 6-án szerdán ünnepélyes megemlékezést tartottunk iskolánk felső tagozatán. Diákjaink az iskolarádión keresztül hallgatták meg az erre az alkalomra összeállított műsorunkat.
Az EFOP- 1.5.3.-16-2017-00121 Humán szolgáltatások fejlesztése települések összefogásával elnevezésű pályázat keretén belül október 4-én a Zöld Kör ellátogatott városunk főterére.
Hagyományainkhoz híven az idén ősszel sikerült megtartani a szüreti forgatagot.
Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét nevű kezdeményezéshez.
2020 októberében a hajdúhadházi Szilágyi Dániel Szakképző Iskola rajzpályázatot hirdetett. A pályázat célja az volt, hogy minél többen megismerjék a hajdúhadházi születésű turkológus, Szilágyi Dániel életét és munkásságát.
Az idei tanév utolsó napja igazán emlékezetes és élményekkel teli volt iskolánk felső tagozatán. A programok az egész délelőttöt kitöltötték, változatos tevékenységekkel, különböző helyszíneken vártuk tanulóinkat.
A Rákócziban immár a 7. tanévet fejezi be az első két tanítási nyelvű osztályunk. A pedagógiai programunkban számos objektív külső mérés található, ezek egyike akkreditált nyelvvizsga bizottság előtt tett próba-nyelvvizsga. Erre 2021. június 8-án került sor.
A művészeti iskolában június 7.-e a megmérettetések napja volt. Ezen a napon alapvizsgát tettek azok a tanulók, akik hat éve tanulják már valamelyik művészeti ág ismereteit.
Vonós és fafúvós tanszakos tanulóink is sikeres év végi vizsgát tettek június 2-án.
Akkordikus és billentyűs tanszakos tanulóink május 26-án sikeresen teljesítették az év végi vizsgát.
Színjáték tanszakos tanulóink június 1-jén sikeres év végi vizsgát tettek.
A mi iskolánk, azon belül a nyolcadik évfolyam is csatlakozott a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének felhívásához.
A 2020-as és a 2021-es év nehézségei felhívták figyelmünket arra, hogy sebezhetőek vagyunk. Nincs igazi megoldás, csak Jézus Krisztusban, aki minden betegségünkért, szenvedésünkért meghalt a kereszten és mindezek felett győzedelmeskedett.
Iskolánk alsó tagozatán május 10-től 14-ig egészséghetet tartottunk. Ezzel próbáljuk a gyerekek figyelmét felhívni az egészséges táplálkozás fontosságára.
Intézményünkben a mai napon a hittan órákon, valamint a felső tagozaton az iskolarádión keresztül emlékeztünk meg Jézus mennybemeneteléről.
Iskolánk felső tagozatán 2021. május 13-án csütörtökön az 5. és 6. évfolyamon tanuló diákoknak zöldségkóstolást tartottunk az Iskolagyümölcs Program keretében.
A fenntarthatósági témahét kiemelt témája az erdő volt. Ezzel kapcsolatban az alsó tagozatos gyerekek meséket néztek, erdőhangot hallgattak és a tölgyerdők titkait kutatták.
2021. február 19-én pénteken tartottuk iskolánk felső tagozatán az idei rendhagyó farsangi ünnepségünket.
Hagyományainknak megfelelően ebben a tanévben is "Rendteremtő versenyt" hirdettünk a felső tagozat osztályai között, amelynek célja a közvetlen környezet tisztaságának tudatos megtartása, az osztálytermekben elkészített dekoráció megóvása.
Lezajlottak a féléves belső vizsgák a nyolcadik évfolyamon.
A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség 2019-ben hetedik alkalommal hirdette meg „Mozdulj a klímáért!" kampányát.
A II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítványaiból kiválasztott 20 tanuló az Nemzeti Tehetség Program pályázatának köszönhetően (NTP-MŰV-19) tehetséggondozó programban vesznek részt 2019 őszétől.
Az iskola színjátszó csoportja az idei karácsonyra egy angol eredetű mondókával készült.
Online érkezett a Mikulás az alsós gyerekekhez 2020.12.04-én.
Nagy örömünkre a Baptista Művészeti Napok keretén belül megrendezett rajzversenyre rengeteg, szépen, aprólékosan kidolgozott rajz érkezett.
A Karácsony közeledtével elkezdődik a nagy készülődés. A várakozás jelképei az adventi koszorú, a feldíszített karácsonyfa, a betlehemi jászol állítása.
Az idei évben november 29-én (vasárnap) kezdődik az advent, a karácsonyra, Jézus születésének ünnepére való felkészülés négy héten át tartó időszaka.
November 29-én belépünk az advent időszakába. Ezt követően november 30-án, december 7-én, 14-én és 18-án meggyújtjuk az adventi gyertyákat.
Iskolánk ebben az évben is csatlakozott a Baptista Művészeti Napok elnevezésű programsorozathoz.
Iskolánk felső tagozatán 2020. november 13-án pénteken az iskolarádión keresztül emlékeztünk meg a magyar nyelv napjáról.
A járványügyi helyzetre való tekintettel a pályaorientációs napot iskolai kereteken belül tartottuk meg. Tanulóink játékos tanórákon vettek részt:
2020. október 22-én csütörtökön ünnepi megemlékezést tartottunk intézményünk felső tagozatán. A diákok az iskolarádión keresztül hallgatták meg az erre az alkalomra összeállított műsorunkat.
Dr. Steiner József missziói lelkész-igazgatótól kaptunk egy videó üzenetet, amelyben a reformációról valamint a hálaadásról beszél. Szeretettel osztjuk meg mindenkivel az őszi szünetben esedékes (október 31.) reformáció emléknapja alkalmából.
2020. október 21-én (szerdán) intézményünk felső tagozatán az iskolarádión keresztül hallgatták meg tanulóink a reformáció emléknapjára készített műsorunkat.
A fenntarthatósági témahéttel kapcsolatban az alsó tagozatos gyerekek szebbnél szebb rajzokat készítettek a megújuló energiaforrásokról és azok felhasználásáról.
2020. október 13-án /kedden/ Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető asszony és Rakóczi Anikó Dök segítő pedagógus átadták az okleveleket és a pénzjutalmakat a papírgyűjtésen, valamint a teremdekorációs versenyen kiemelkedően teljesítő osztályok képviselőinek.
Az idei tanév teremdekorációs versenyének 2 fő témája volt. A biológiai sokszínűség témájával kapcsolódtunk az ENSZ a Biológiai diverzitás megőrzése 2015-2020 közötti célkitűzéseihez.
A Matematikai Tehetségekért Alapítvány az idei tanévben is megrendezte Magyarországon, a Kangourou sans Frontieres nemzetközi alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt.
Miért fontos az állatok világnapja számunkra? Mert az állatok a mindennapjaink részei, akár a házi állatokról, akár a vadon élő állatokról van szó. Az állatok teljesebbé teszik az életünket, segítenek bennünket és sok esetben barátként tekinthetünk rájuk.
2020. szeptember 21-én papírgyűjtést szerveztünk.
A vírushelyzetre való tekintettel, a tavasszal elmaradt Országos Kenguru Matematika Verseny 2020. szeptember 10-én került megrendezésre.
2020. október 6-án kedden ünnepélyes megemlékezést tartottunk iskolánk felső tagozatán. Diákjaink az iskolarádión keresztül hallgatták meg az erre az alkalomra összeállított műsorunkat.
A zenét 1975 óta - Yehudi Menuhin és az UNESCO zenei tanácsának felhívása alapján - ünneplik a világban október 1-jén, i dén 45. alkalommal.
Iskolánk alsó és felső tagozatán 2020. szeptember első napján, kedden került sor a rendhagyó tanévnyitó ünnepségekre.
Iskolánkban elindult az Erzsébet táborok program!
Tisztelt Szülők! A 2020/2021-es tanévben művészeti iskolánk az alábbi tanszakokra várja régi és új növendékeit!
Június 16-17-18-19-én átadtuk a tanulóknak az év végi bizonyítványaikat, osztálykeretben.
2020. március 6-án pénteken iskolánk vendége volt Dr. Eric C Barrett professzor NASA kutató, aki immáron harmadik alkalommal tartott előadást iskolánk tanulóinak.
2020. február 28-án Nyíregyházán tartották a IV. Kelet-Magyarországi Gitárversenyt.
Iskolánk két csapata vett részt az országos baptista angol nyelvi versenyen 2020. 02. 26-án
Iskolánk két tanítási nyelvű hatodikosai beneveztek az MM Publications által szervezett országos Fox versenyre.
Fafúvósok mérték össze tudásukat február 20-án Miskolcon a Zenepalotában.
Szép magyar beszéd versenyen vettek részt iskolánk diákjai.
Januárban az öko faliújság a madarakkal foglalkozik az alsó tagozaton.
Kiemelkedően teljesítettek tanulóink az országos angol nyelvi prózamondó versenyen.
Iskolánkban 2019. december 02-án hétfőn mindkét tagozatunkon ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra került sor.
2019. november 28-án az ötödik évfolyam tanulói és tanárai megtekintették Tutanhamon kiállítást Budapesten.
Iskolánk tanulói 2019. november 27-én a „Kis Tudósok” elnevezésű természettudományos versenyen vettek részt a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban.
2019. november 25-én /hétfőn/ iskolánk felső tagozatán került sor az angol nyelvi versmondó versenyre.
2019. november 22-én iskolánk tanulója Fekete Anna vett részt a Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő nemzetközi könnyűzenei pop-rock énekversenyen.
2019. november 24-én vasárnap diákjaink Budapesten jártak a Groupama Arénában a Fradi-Zalaegerszeg mérkőzésen.
2019. november 19-én Szatmárnémetiben jártunk, ahol az ottani művészeti iskolával rendezett közös képzőművészeti kiállítást nyitottuk meg.
A Japán Akatsuki Iskola által meghirdetett World Art Festival-on a tanulók hazájuk kultúráját bemutató képekkel pályáztak.
A szeptemberben alakult birkózó csoportunkból iskolánk 4 tanulója részt vett a Kabán 2019. november 16-án megrendezett utánpótlás birkózó versenyen.
Az idei tanévben 2019. november 14-én csütörtökön rendeztük meg hálaadásnapi ünnepségünket az iskolánk alsó és felső tagozatán.
A Baptista Művészeti Napok keretén belül 2019. november 14-én hangversenyt tartottunk iskolánk Fényes utcai épületének aulájában.
Népes gyereksereg vett részt a november 11-én megrendezett Szent Márton-napi iskolai mulatságon.
Az Országos Baptista Művészeti Napok keretében iskolánkban grafika kiállítás megnyitójára került sor az Úttörő utcai épület ebédlőjében.
2019. november 8-án pénteken intézményünk Fényes utcai épületének aulájában ismét rendhagyó koncerten vehettek részt iskolánk 4. és 5. évfolyamos tanulói.
2019. november 7-én délután területi hangos meseolvasó versenyen jártunk harmadik és negyedik osztályos tanulóinkkal.
Ebben a tanévben is részt vettünk a „Mozdulj a klímáért!” kampányban. Az alsó tagozatos diákok egy héten át gyűjtötték a zöld mérföldeket.
2019. október 25-én pályaorientációs napot tartottunk iskolánk felső tagozatán.
Iskolánkban már hagyomány, hogy ötödikes tanulóinkat a felsőbb évesek ünnepélyes keretek között fogadják be a felső tagozat diákközösségébe.
Iskolagyűlés keretében átadásra kerültek a teremdekorációs versenyen legjobb eredményt elérő osztályok számára a jutalmak.
A „Mozdulj a klímáért!”- környezetvédelmi akció keretében megvalósított feladat a faölelés volt.
2019. október 9-én Erdőőr avatás volt az 1.c osztályban. Játékos feladatokon keresztül ismerkedtek meg a tanulók az erdő fáival és az erdőben élő madarakkal, állatokkal.
Szeptember 27-én délután a „Szüreti forgatag” keretében ökos feladatokat is megoldottak az alsó tagozatos diákok.
Szeptember utolsó péntekén ismét szüret volt az alsó tagozaton.
Iskolánk idén is csatlakozott az önkormányzat által szervezett Európai Mobilitási Hét programjaihoz, ami szeptember 16-22-ig tartott.
2019. július végén közel 80 tanulóval vettünk részt Zánkán, az Erzsébet-táborban.
A TÉGLÁSI ISKOLÁS GYEREMEKÉRT ALAPÍTVÁNY EFOP-1.8.5-17-2017-00174 „MENŐ MENZA TÉGLÁSON CÍMŰ PROJEKTJE 2019.06.30-ÁN LEZÁRULT.
2019. július 1-től 5-ig a lengyel testvérváros Ludwin iskoláinak tanulóit látjuk vendégül intézményünkben.
Az angol nyelvi tehetséggondozó programban résztvevő nyolcadikos diákjaink idén tavasszal is megmérették tudásukat BME szóbeli nyelvvizsgán.
A 3.b osztály tanévet záró ÖKO szakkörös foglalkozásán elsétált a volt Tóalj területére, ahol megcsodáltuk a tavirózsákat és tanulmányoztuk a brekegő békákat.
Minden évben megemlékezünk a méhekről, mint hasznos állatokról.
2019. június 3-án, hétfőn gyermeknapot szerveztünk az alsó tagozaton.
A 3. b osztály ÖKO szakkörösei részt vettek az „ERDŐ DALA” országos vers-és meseíró pályázaton, melynek témája az erdő, a természetes környezet volt.
Iskolánk csatlakozott a "Zölden jobb" mozgalomhoz
2019. április 26-án próba nyelvvizsgán vettek részt iskolánk 8. osztályos választós angolos tanulói.
Iskolánk bábszakkörének Babszemek csoportja május 18-án vett részt a megyei bábfórumon.
Iskolánk 3 tanulója Fekete Dóra, Kiss Iringó Ivett és Győri Tamás 4.a osztályos tanulók képviselték intézményünket a Hajdúnánáson megrendezett Megyei Komplex Tanulmányi Versenyen.
Iskolánkat 6 tanuló képviselte Mikepércsen a megyei "Varázsolvas" szépolvasó versenyen.
Május 15-én nulladik órán jártak nálunk a szeptemberben első osztályt kezdő óvodások.
Iskolánk bábcsoportja május 10-én részt vett Kisújszálláson, a baptista iskolák számára meghirdetett színjátszó találkozón.
A 3. b osztály ÖKO szakkör keretében ellátogatott iskolánk egykori tanulójához, Oláh Henriettához.
2019. április 30-án Törökszentmiklóson rendezték meg a Kölcsey Hét programsorozat keretében a Regionális Helyesírási Versenyt, melyen iskolánk 6 tanulója vett részt igen szép eredményekkel.
2019. május 3-án művészeti iskolánk pár tanulója Kisújszálláson vett részt a II. Országos Baptista Iskolák Zenetörténeti Versenyén.
2019.04.17-én országos komplex versenyen vettünk részt Törökszentmiklóson.
2019. április 26-án iskolánk 21 diákjával részt vettünk az V. Országos Baptista Matematika versenyen, Tiszaroffon.
2019. április 17-én néptáncosaink Nagyhalászon jártak a IV. Országos Baptista Iskolák Kamara Néptáncversenyén, ahonnan rengeteg díjjal tértek haza.
A Baptista Iskolák Országos Rajzpályázatára, Kótajba a 3.b osztályból 6 tanuló munkája lett beküldve.
2019. április 16-án került megrendezésre Tiszacsegén a "Kerékpáros Iskola Kupa" és a "Ki a mester 2 keréken?" elnevezésű versenyek megyei döntője.
MEGYEI ANGOL NYELVI PRÓZAMONDÓ ÉS FELOLVASÓ VERSENY Hatvani István Általános Iskola Debrecen – 2019. 04. 17.
Iskolánk három 5. A osztályos tanulója jutott be az országos London Bridge verseny döntőjébe.
2019. április 2-án az Angol Nyelvi Tehetséggondozó Műhely 8-os diákjai Debrecenben jártak.
2019. március 29-én a velencei Zöldliget Általános Iskola által a két tanítási nyelvű intézményeknek megrendezett „Mystery of the stolen necklace” – című országos angol nyelvi vetélkedőn vettünk részt.
2019. március 20-án ismét rendhagyó osztályfőnöki órát tartott nálunk Kobzos Erzsébet dietetikus a Menő Menza pályázat keretein belül
Ebben a tanévben is két csapattal indultunk a Farkas Gyula Napok keretében megrendezésre kerülő komplex természettudományi versenyre 7-8. évfolyamon.
2019. április 12-én rendezték meg Kótajban, a IV. Országos Baptista Bibliaismereti Versenyt, melyen iskolánk is képviselte magát. A több fordulós levelezős verseny után a döntőbe bejutott csapatok nagyon ügyesen és eredményesen szerepeltek.
Ebben a tanévben hagyományainkhoz hűen tartottuk meg a húsvéti programunkat, melyet a Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai szerveztek és kiviteleztek.
Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek a Kós Károly Művészeti Szakgimnáziumban megrendezésre kerülő rajzversenyen.
Április 8-án és 10-én iskolánk tanulói Bökönybe látogattak, ahol a Barota-napok keretében különböző versenyeken vehettek részt.
2019. április 2-án az alsós Pindúr-Pandúr szakkör tagjaival átkerékpároztunk a hajdúhadházi Rendőrségre.
2019. március 30-án tartottuk meg iskolánkban a 26. „Babszem Jankó” Országos Baptista Népmesemondó Versenyünket.
Ebben az évben az esemény szlogenje: Vizet mindenkinek! Ez a jelszó pontosan érzékelteti, milyen nagy kihívás ma a világban, hogy minden egyes ember számára elérhető legyen a víz.
A globális felmelegedés, a vízhiány, a csökkenő energiakészlet, a klímaváltozás egyre inkább fenyegeti Földünket, így ebben a tanévben is fontosnak tartottuk, hogy bekapcsolódjunk a Fenntarthatósági Témahét programsorozatba.
Hagyományaink szerint, március 19-én ismét megrendeztük iskolánkban a mesemondó versenyt.
Iskolánk részt vett a 2018/19-es akkreditációs folyamatban, amelynek eredményeként Akkreditált kiváló tehetségpont címet nyert el újra.
2019. március 18-án hétfőn a petőfibányai Petőfi Sándor Baptista Általános Iskola által szervezett IV. Országos Szavalóversenyen vettek részt tanulóink.
2019. március 21-én csütörtökön iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében került sor a Kenguru matematika verseny lebonyolítására.
A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok személyes tapasztalatokat szerezve megismerjék a nehézségekkel élő csoportok, illetve a fogyatékkal élők életét.
2019. március 18-án (hétfőn) 14.00 órakor került sor a RÁKÓCZI-HÉT ünnepélyes megnyitójára iskolánk Fényes utcai épülete előtt.
Nagyon sok szeretettel hívunk és várunk Mindenkit: 2019. március 8-án, pénteken délután 5 órától az iskola Fényes utcai épületének 12-es tantermébe, az iskolára hangoló programsorozatunk utolsó alkalmára.
A 3. a osztály egy különleges előadáson vett részt a Vojtina Bábszínházban. A Boldog képek című darab főpróbájára kaptunk meghívást.
2019. február 18-án iskolánkból három alsó tagozatos tanuló vett részt a Debreceni Hunyadi János Általános Iskola által meghirdetett „Mátyás király mesékben, mondákban”-Szépolvasó versenyen.
A harmadik osztály ÖKO szakkörösei az idén sem felejtkeztek el a télen itt telelő madarakról.
A Zenetheátrum évzáró vizsgabemutatója idén a „Karácsonyi ének” című musical volt, melyet iskolánk 126 tanulója tekintett meg a Főnix csarnokban.
Az év utolsó hónapjában, decemberben tartottuk meg karácsonyra hangoló „Nagymama konyhája” című programelemünket!
Iskolánkban 2018. december 21-én ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra került sor.
Iskolánkban második alkalommal tartottuk meg iskolára és egyben ünnepre hangoló foglalkozásunkat.
2018. december 7-én tartottuk az immár hagyományos karácsonyi kézműves délutánunkat.
Iskolánk hat tanulója vett részt Kótajon a Területi hangos Meseolvasó Versenyen.
2018. december 3-án, délután a Pindúr-Pandúr és a Bringa Akadémia szakkör tagjai kirándulást tettek Debrecenbe.
2018. november 28-án négy tanuló képviselte iskolánkat az országos angol nyelvi versmondó versenyen.
Iskolánk az idén, novemberben is bekapcsolódott az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjába. Az alsó tagozat osztályai plakátokat készítettek a témához kapcsolódóan.
November 26-án iskolánk dietetikusa, Kobzos Erzsébet egy „rendhagyó” osztályfőnöki órát tarthatott Kissné Lesnyák Beáta tanárnő kérésére a 7.b osztályban az egészséges táplálkozást népszerűsítve.
2018. november 28-án szerdán a Fényes utcai iskola aulájában került megrendezésre a tanszaki hangverseny.
skolánk 45 tanulója meghívót kapott a Baptista Szeretetszolgálattól és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemtől, így részt vehettek egy hangversenyen és iskola bemutatón.
Szokássá vált nálunk is, hogy minden év őszén hálaadó napot tartunk. Az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén nemzeti ünnep a hálaadás napja, mára talán a legfontosabb családi ünnepet is jelenti a tengerentúlon.
A Szatmárnémeti Művészeti Iskola meghívásának eleget téve Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgató asszony vezetésével iskolánk delegációja 2018. november 20-án Szatmárnémetiben járt.
Szent Márton-napi mulatságot tartottunk iskolánk hatodik évfolyamos német nyelvet tanuló diákjainknak.
Az Agrárminisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) a 2018. évi Európai Mézes Reggeli Program nyitóeseményét 2018. november 16-án, 9:00 órától rendezte meg.
2018. november 15-én /csütörtökön/ iskolánk felső tagozatán került sor az angol nyelvi versmondó versenyre.
2018. október 19-én az iskola 30 tanulója ellátogatott 2 pedagógus kíséretével a Bűvösvölgy Médiaértés Oktató Központba.
Iskola ismét csatlakozott a Baptista Művészeti Napok országos rendezvénysorozatához.
2018. november 13-án az első osztályos tanulók elmentek az óvodába.
A Gyermek Iskola Kupa versenyen vettünk részt 2018. november 12-én, Hajdúhadházon.
2018. november 10-én szombaton a városi Moziban ismét rendhagyó koncerten vehettek részt iskolánk tanulói.
Iskolánkban már hagyomány, hogy a felsős diákönkormányzat minden évben játékos vetélkedő keretein belül köszönti az ötödik évfolyamos diákokat.
2018. 10. 16-án Újfehértón jártunk a „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok…” címet viselő versenyen.
A 3. b osztály a környezetismeret és az ÖKO szakköri tananyagot összekötve a Kisréten járt.
A 3. b osztály szeptemberben ismét megrendezte a közösségformáló kerti partiját, amelyet az egészséges táplálkozással, a szabadban történő mozgással kötöttünk össze.
A Zenei világnap alkalmából rendezett koncerten iskolánk tanulóin és tanárain kívül felléptek az Újfehértói Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Szatmárnémeti Művészeti Iskola tanulói.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium Budapesten 2018. október 13-án szombaton nagyszabású címátadó ünnepség keretében Örökös Ökoiskola címet adományozott iskolánknak.
Az idén az Állatok Világnapjáról az alsó tagozatban a legváltozatosabb módon emlékeztek meg az osztályok. Kirándultak a Kisrétre, osztályokban vendégeskedtek galambok, nyuszik és bizony a plüss állatokról sem feledkeztek meg. Megtekintettek természetfilmeket és játékos feladatokat oldottak meg.
AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL A GYEREKEKKEL KISCSOPORTOS SZÖVEGFELDOLGOZÁS SORÁN BESZÉLTÜNK A KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM FONTOSSÁGÁRÓL.
Az idei év mottója a MIX AND MOVE, célja a fenntartható és környezetbarát városi közlekedés népszerűsítése.
Hagyományainkhoz hűen az idén is megrendeztük a szüreti délutánunkat. Rendezvényünket megtisztelték jelenlétükkel az ukrajnai Kistéglásról érkezett vendégek és a téglási Polgármester Hivatal vezetősége is.
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány pályázatot hirdetett általános iskolai tanulók számára. Ezt a pályázatot iskolánk sikeresen megnyerte, így 2018. augusztus végén közel 80 kisdiák táborozhatott a Balaton parti, Zánkafürdőn.
A Közlekedési Tábor ebben az évben is felejthetetlen élményeket nyújtott tanulóinknak és annak a több mint 60 diáknak, akik környékbeli másik 4 településről érkeztek.
2018.07.09-13. között iskolánkból 14 tanuló és 4 pedagógus vett részt jutalom táborozáson a lengyelországi testvérvárosunkban, Ludwinban.
A Határtalanul! pályázat keretében 2018.05.30-06.01. között iskolánk 45 hetedik évfolyamos tanulója valamint 4 pedagógusa Erdélybe tett kirándulást.
Baptista Angol Nyelvi Tábor képei.
A színjáték tanszaki bemutatón két vidám darabot adtak elő a gyerekek.
A BIHart Református Művészeti Fesztivál keretein belül, Biharkeresztesen rendezték meg 2018. június 9-én a XVII. Bihari Regionális Néptánctalálkozót.
Az Iránban meghirdetett 8. Nemzetközi Gyermekrajzpályázaton Nagy Enikő Bronz díjat kapott.
A 8. osztályos diákjainkkal szóbeli angol nyelvvizsgán vettünk részt a hajdúböszörményi főiskolán.
A Bar-ANGOL-ás baptista pályázat keretében az 5.b. osztályos diákokkal tanulmányi kiránduláson vettünk részt a sárospataki várban.
A II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítványai – az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása” című – a Nemzeti Tehetség Program pályázatnak köszönhetően (NTP-MŰV-17-0193) tehetséggondozó programban vettek részt 2017. október 2-től 2018. június 30-ig.
2018. június 8-án került megrendezésre XI. alkalommal iskolánk hagyományos tehetségkutató versenye a városi moziban.
Az alsó tagozatos kisdiákok idén is nagy izgalommal várták a gyermeknapi programokat.
2018. június 3-án iskolánk delegációja Diákolimpián vett részt, melyet a Magyar Táncsport Szakszövetség rendezett, Kaposváron.
Május 11-én Kisújszálláson rendezték meg az V. Országos Baptista Színjátszó Találkozót.
A Menő menza Tégláson, című „EFOP-1.8.5.-17” A Téglási iskolás Gyermekekért Alapítvány által megnyert pályázatunk első bemutatkozása május 1-jén volt.
Hetek óta készülődtünk május 7-re. Vendégeket hívtunk az iskolába. Közel 60 édesanya, nagymama és dédi érkezett hozzánk.
A 2. b osztály az idén is bekapcsolódott a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kezdeményezett ÉNEKELJ A FÖLDÉRT programba.
Az ERASMUS+ program keretében iskolánk pedagógusai és diákjai Görögországban töltöttek egy hetet.
Április 28-án a Vojtina Bábszínházban került megrendezésre a megyei bábfórum. Iskolánkat a Babszemek csoport képviselte.
Már lehet jelentkezni a művészeti iskolánk tanszakaira.
A Kistérségi Zenei Találkozó.
Harmadik alkalommal kapcsolódtunk be a Budapesti Fesztiválzenekar által kezdeményezett TérTáncKoncert programsorozatba, melynek regionális próbájára 2018. április 10-én került sor az alsó tagozat Sportcsarnokában.
Április 18-án (pénteken) szépolvasó versenyen vettünk részt, amely Mikepércsen került megrendezésre.
Április 20-án iskolánk tanulói Tiszaroffon a Baptista Iskolák Országos Matematika Versenyén vettek részt.
Az idén is részt vettünk a Farkas Gyula iskolanapok alkalmából megrendezett a határokon is átnyúló Emlékversenyen.
Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Verseny eredménye.
2017. március 21-én rendeztük meg tagozatunkon a Babszem Jankó Mesemondó Verseny elődöntőjét, melyet nagy érdeklődés övezett.
Amerikai vendégeink órát látogattak egy két tanítási nyelvű osztályban.
Március 6-án iskolánkban az alsó tagozatos gyerekek számára versmondó versenyt szerveztünk.
A 8. osztályos tanulók idén is sikeresen szerepeltek a 2018. február 16-án Debrecenben megrendezett komplex próbanyelvvizsgán.
47. PENTEL Nemzetközi Gyermekrajzpályázat.
3. osztályosok helyesírási versenyének eredménye.
2017. december 22-én az alsó tagozaton közösen meggyújtottuk az adventi koszorú negyedik gyertyáját.
Immár 17. alkalommal kerül sor iskolánkban a Szent Márton-napi délután megrendezésére.
Iskolánkban 2017. december 04-én hétfőn mindkét tagozatunkon ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra került sor.
Immáron hatodik alkalommal kapcsolódott be iskolánk a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett "Cipősdoboz" akcióba.
Az OTP Nyugdíjpénztár által meghirdetett Országos Rajzpályázaton iskolánk is képviseltette magát.
Országos angol nyelvi vers- és prózamondó versenyen vett részt a téglási iskola két tanulója: Szücs Liliána és Radócz Zsófia.
Helyesíró verseny a 2. évfolyamos tanulóknak.
A Pindúr-Pandúrok Debrecenbe kirándultak.
November 24-én Hajdúhadházon a Rendőrkapitányságon tartották a területi versenyt.
Szokássá vált nálunk is, hogy minden év őszén hálaadó napot tartunk. A mi iskolánk is fontosnak tartja a hálaadás napját. Annak ellenére, hogy nálunk történelmi gyökerei nincsenek, mégis fontos tudatosítanunk azt, hogy amink van - életünk, egészségünk, kenyerünk, munkahelyünk, családunk és egyéb értékeink - már azért is hálásnak kell lennünk. Töltsük tartalommal meg ezt az ünnepet!
A Mobilitási hét keretében valósítottuk meg a nyertes pályázatunkat, melyet a Generali Biztosító hirdetett meg, „SZIMBA intézményi pályázat 2017.”néven. Ennek a programnak köszönhető, hogy iskolánkban szeptember 19-én megvalósult egy közlekedésbiztonsági élményprogram.
„Naponta egy alma az orvost távol tartja.” –tartja a népi bölcsesség. Osztályunkban tíz napon keresztül ez a kivételes gyümölcs volt a főszereplő.
November 8-án, Kótajban országos hangos meseolvasó versenyt rendeztek a 3. és a 4. évfolyamos tanulók számára.
Az iskola is őszi ruhába öltözött és indulhatott a mulatozás!
Mesélj nekem! megyei mesemondó versenyen.
Az előző évekhez hasonlóan az idén is megszerveztük az 1 hetes intenzív úszótanfolyamot.
ITT VAN AZ ŐSZ. PROJEKT NAP A 3. A OSZTÁLYBAN
Az idei tanévben is a hegyekkel körülölelt, festői szépségű Pusztafalun került megrendezésre a Közlekedési tábor 2017. augusztus 7-13-ig, bocskaikerti, hajdúhadházi és téglási iskolások részvételével.
Rendkívüli felvételi eljárás piacképes szakmákra!
Testvérvárosunk tanulói és tanárai szervezett program keretében egy kellemes napot tölthettek a Nyíregyházi Állatparkban.
Településünkre megérkeztek a lengyel testvérváros diákjai és tanárai.
2017. június 7-én délután elméleti és gyakorlati vizsgán mutathattuk meg ismereteinket.
Az idei tanévben 128 tanuló részvételével és 33 felnőtt közreműködésével valósult meg a baptista angol nyelvi tábor immár ötödik alkalommal.
A Manó Tanoda Országos Levelezős Versenyén kiváló eredményeket értek el tanulóink.
ÖKO iskolai éves munkatervünk tartalmazza, hogy az év végi osztálykirándulásokat is a környezettudatossá nevelés szellemében szervezzük meg.
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2015-ben indította útjára TérTáncKoncert elnevezésű kezdeményezését, amely nemcsak a muzsikáról és a táncról, hanem az egymás iránt érzett elfogadásról, toleranciáról és tiszteletről, az értékek és élmények közös átéléséről is szól.
2017 június 6 – 9 között iskolánk küldöttsége, 18 diák 4 pedagógus vezetésével, Fulnekben járt.
Már hagyomány, hogy az év végi grafika tanszaki kiállításon részt vesznek a Szatmárnémeti Művészeti Iskola vezetősége, pedagógusai, tanulói.
Tudásbajnokság Országos Levelezős Matematika Versenyen vettek részt tanulóink.
Tuncsik Réka 3. b osztályos tanuló a Világtájoló országos Internetes Környezetismeret versenyen 3. helyezést ért el.
Csatlakoztunk a Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódó Zöldenjobb elnevezésű mozgalomhoz.
2017. április 27-én került megrendezésre a Balkányi Szabolcs Vezér Általános Iskolában az angol nyelvi feladatmegoldó verseny.
Május 10-e a Madarak és fák napja. Ez alkalomból minél több lehetőséget megragadtunk, hogy a környezetvédelem fontosságára felhívjuk a gyerekek figyelmét.
A jövendő elsőseink részt vettek a 0. órájukon.
Györki Sándor folytatta sikeres szereplését az Országos Atlétikai Diákolimpián.
2017.05.22-én iskolánk felső tagozatán megrendezésre került a hagyományos Egészségnap.
Bendegúz Gyermek és Ifjúsági Akadémia megyei Tudásbajnokságán elért eredmény.
2017. május 18-án került megrendezésre a városi moziban a két tanítási nyelvű osztályok angol nyelvű bemutatója.
A 2016/2017-es tanév szeptemberében a felső tagozaton is elindult egy kerékpáros szakkör a Safe4Cycle programnak köszönhetően.
„ A tanulók képesség kibontakoztatásának elősegítése a köznevelési intézményekben” elnevezésű EFOP-3.2.6.-16 projekt szakmai találkozója volt 2017. május 3-án iskolánkban.
Györki Sándor három atlétikai számban nyert a debreceni megyei atlétika döntőn.
A Fenntarthatósági Témahéten a következő programokat valósították meg a felső tagozatos osztályok.
2017. április 28-án rendezték meg Hajdúhadházon a Kistérségi Zenei Találkozót
A japán Akatsuki iskolával közösen folytatott program keretében megtartottuk az első Skype csevegő találkozás.
Rákóczi-hét keretében megtartott sportesemények képei.
Több órát átölelő project napot tartottunk a Méhek napja alkalmából az 1. b osztályban.
Április 29-én rendezték meg Nagyhalászon a II. Országos Baptista Iskolák Kamara Néptáncversenyét.
Iskolánkban lezajlottak a Fenntarthatósági Témahéttel kapcsolatos programok.
Iskolánk 4. osztályos tanulói közül hárman részt vettek a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Általános Iskola és AMI tanulmányi versenyén.
Iskolánkban április 25-én versmondó versenyt szerveztünk az alsó tagozatos gyerekek számára.
A Mikepércsi Hunyadi János Általános iskolában jártunk április 7-én szépolvasó versenyen.
2017. április 06-án, immár hatodik alkalommal vehettek részt iskolánk német nyelvet tanuló diákjai húsvéti rendezvényen.
KUTASS VELÜNK! Országos Természettudományos Verseny.
Április 22-e a Föld napja. Az 1.b osztály bekapcsolódott a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kezdeményezett programba.
2017. április 21-én Tiszaroffon rendezték meg a Baptista Iskolák 3. Országos Matematika versenyét. Iskolánk 22 fővel vett részt. 13 alsós és 9 felsős tanuló jutott be a döntőbe.
2017. április 24-én a debreceni Hatvani István Általános Iskola által meghirdetett prózamondó és komplex tanulmányi versenyen vettünk részt.
Húsvétra hangoló délelőtt az alsó tagozatban!
Második alkalommal kapcsolódtunk be a Budapesti Fesztiválzenekar által kezdeményezett TérTáncKoncert programsorozatba.
2017. április 10-én került sor iskolánkban a Fekete Tamás tanár bácsi által megálmodott, és több éve folyó levelezős matematika verseny döntőjére.
Az 1. b osztály ÖKO szakköröseivel az év madarával , a fehér gólyával foglalkoztunk.
Március 31-én TAVASZ ÉBRESZTŐ project napot tartottunk az osztályban.
Iskolánk idén is részt vett a Kótajban meghirdetett „Mária jó hírt hoz” című húsvéti rajzpályázaton.
Iskolánk tanulói rendhagyó kémia órán vettek részt.
A balett szakkör tanulói márciusban részt vettek Debrecenben az Abigél tehetségkutató táncversenyen.
A Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola által meghirdetett versillusztráció pályázaton elért eredményeink.
24. Országos Baptista Babszem Jankó Népmesemondó Verseny eredménye és képei.
Mivel ÖKO iskola vagyunk, igyekszünk minél több lehetőséget megragadni, hogy a gyerekeket környezettudatos életmódra neveljük.
Az Oktatási hivatal felkérésére, a Ma Talent 2 tehetségpályázatának keretében történő fejlesztések kipróbálásában iskolánkból tizenöt, 4. évfolyamos tanuló vett részt.
Babszem Jankó mesemondó verseny iskolai fordulója - 2017.03.16
2017. február 17-én tartottuk iskolánk felső tagozatos farsangját.
Az osztályok átvették karácsonyi ajándékaikat, majd megtekintették a 4. évfolyamosok karácsonyi műsorát.
2016. december 12-én iskolánk 5 osztálya( 2.a, 2.c, 3.b, 4.b, 4.c) ellátogatott Debrecenbe a Zenetheátrum karácsonyi előadására.
A művészeti iskola 2016. december 15-én tartotta karácsonyi koncertjét, melyen az iskola tanulóin, művésztanárain kívül fellépett a Pedagógus énekkar is.
A 2016-os kampányhét eredményei.
Ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a Cipősdoboz akció ajándékai.
A kótaji István Király Baptista Általános Iskola Adventi Szavalóversenyt rendezett december 8-án.
2016. december 1-én délután Debrecenbe kirándultak a Pindúr-Pandúrok.
Az idén is meglátogatott minket a mikulás.
A Comenius Ház által „Élethű” címmel meghirdetett országos rajzpályázaton részt vettek iskolánk grafika tanszakos tanulói.
Csiribiri kézművesek a Tímárházban!
2016. november 17-én délelőtt rendeztek meg a KRESZ verseny területi fordulóját Hajdúhadházon.
A takarékossági Világnap alkalmából rajzpályázatot hirdettünk 1-4. osztályos gyerekek részére.
Ebben a tanévben is csatlakoztunk az Éghajlatvédelmi Szövetség Mozdulj a klímáért kampányhoz.
Hagyományainkhoz híven koncertet rendeztünk a Zene Világnapja alkalmából.
„Csaba királyfi útján” Országos Rajzpályázat
Antal Emese Ezüst díjat kapott a 46. Japán Nemzetközi Gyermekrajzpályázaton.
Az Állatok világnapja alkalmából több órát is érintő projectnapokat szerveztünk az 1. b osztályban.
2016. november 10-én délután területi hangos meseolvasó versenyre utaztunk harmadik és negyedik osztályos tanulóinkkal.
„Eljött a szüret. Itt van. Jó pohár mustot ittam.” Szüret az alsó tagozatban.
Iskolánkat újra meglátogatták a kis kedvencek, az Állatok Világnapja alkalmából.
Október 25-én iskolánk tíz tanulóval részt vett a „Kicsiny fényemmel világítani fogok” elnevezésű vers és prózamondó versenyen, amely Újfehértón került megrendezésre.
Szépolvasó verseny eredménye a 3-4. évfolyamos tanulóknak.
A Safe4Cycle program keretében iskolánk diákjai kerékpárokat, bukósisakokat és munkafüzeteket vehettek át.
2016. szeptember 27-én iskolánk diákönkormányzata megtartotta a 2016/2016-es tanév első Diákparlamentjét.
XIV. Nemzetközi Rajzpályázat - Lengyelország
Nyárbúcsúztató-tanévköszöntő a 2.a osztályban
2016. 06. 09-én tartottuk a Városi Moziban a néptánc tanszaki bemutatót.
A Szatmárnémeti Művészeti Iskola és a Grafika tanszak közös kiállítása.
2016. 06. 14-én két leendő Vegyipari Szakközépiskolás tanulónk közreműködésével kísérletsorozatot mutattunk be a 7. és 8. évfolyam tanulóinak.
2016. június 3-án a II. Országos Baptista Labdarúgó Kupán vettek részt iskolánk csapatai.
2016. június 3-4-én iskolánkból 26 negyedik osztályos tanuló ügyesen vett részt Budapesten a Fesztiválzenekar által szervezett TérTáncKoncerten és kiránduláson.
2016. május 26-án Tokajba kirándultunk az osztállyal.
Iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek a Világtájoló Internetes Nemzetközi környezetismereti versenyen.
„Így látom a gyümölcsös kertet” rajzpályázat eredményei.
2016. május 13-án rendezték meg a Baptista iskolák közös hangversenyét Kisújszálláson.
2016. 05. 11-én az iskolánkban megrendezett Tehetségnapra a német nyelvet tanuló nyolcadikosok is lázasan készültek.
A Grimm Kiadó által meghirdetett "TIED A SZÓTÁR" országos szótárismereti vetélkedőre iskolánk több csapattal nevezett .
2016. 05. 17-én iskolánk 7. évfolyamos tanulói számára lehetőség nyílt részt venni a debreceni Könnyűipari Szakközépiskolába rendezett bemutatón.
A téglási II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint a norvégiai Hovik Általános Iskola egy közös kutatásban vesz részt Batár Zita és Sáreczki Gyula tanítók vezetésével. A kutatás és az anayaggyűjtés célja, hogy megismerjük egymást, illetve megtudjuk, hogy milyenek vagyunk mi és milyenek a más országban tanuló harmadik évfolyamos tanulók.
2016. május 11-én (szerdán) délután került megrendezésre iskolánkban a tehetségnap.
Képek a papírgyűjtésről.
A hagyományokhoz híven, ebben a tanévben is csatlakoztunk az idén 15 éves Drogmentes Magyarországért Maratonhoz, hazánk legnagyobb drogellenes rendezvényéhez.
2016. május 9-én hétfőn zöldségnapot tartottunk a felső tagozaton.
Május 6-án játékos délutánon vettünk részt a téglási sportpályán.
2016. április 20-án iskolánk adott helyet a jún. 3-án Budapesten megrendezésre kerülő TérTáncKoncert regionális próbájának.
Aerobic, futás, kerékpározás a Kinder + Sport Extra sportnapon.
Az alsó tagozatunk is csatlakozott a Fenntarthatósági Témahét programjához.
A 4. b osztály a fenntartható fejlődés, az ökológiai lábnyom fogalmaival, azok tartalmával ismerkedett.
Iskolánk 14 alsós és 6 felső tagozatos tanulóval vett részt 2016. április 22-én Tiszaroffon a Baptista Iskolák Országos Matematikaverseny döntőjén.