Üdvözöljük iskolánk weboldalán

KERÉKPÁROS VERSENYEK MEGYEI DÖNTŐJE ISKOLÁNKBAN

2022. április 26-án iskolánk adott otthont a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Kerékpáros Iskola Kupa és „Ki a mester 2 keréken?”- elnevezésű kerékpáros versenyek megyei döntőjének.

A versenyre közel 30 tanuló érkezett kísérőikkel a megye különböző iskoláiból, hogy megmérettessék magukat az elméleti és gyakorlati feladatokból álló kerékpáros versenyen.

A regisztrációt követően az eseményt a rendező iskola képviseletében Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgatónő nyitotta meg, majd a szervezők részéről Suba István rendőrszázados, a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára ismertette a nap további programjait.

A megnyitó után következett az elméleti teszt megírása, amelyben a közlekedéshez köthető szabályokról, ismereteikről kellett számot adniuk a gyerekeknek.

Ezután a gyakorlati, ügyességi feladatok következtek az iskola területén felállított versenypályán.

A gyerekek izgatottan figyelték társaikat, szurkoltak, próbáltak „tanulni”, ellesni egy-két hasznosabb praktikát annak érdekében, hogy a pályát minél ügyesebben teljesítsék.

Miután mindenkinek sikerült a pályát teljesíteni, következhetett a jól megérdemelt ebéd, majd egy kis műsorral kedveskedtünk a jelenlévőknek.

A résztvevők meghallgathatták Lakatos Dóra 3.b osztályos tanuló meséjét, majd az iskolánkról szóló kisfilmet tekinthették meg.

Ez idő alatt sikerült az eredményeket összesíteni és következhetett a díjátadó ünnepség.

A helyezést elérő versenyzőknek és felkészítőiknek, illetve az országos döntőben jutottaknak a jutalmat a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője, Bacsó Attila r. alezredes és Suba István rendőrszázados adta át, illetve Agárdi Ferenc, a Magyar Autóklub Hajdú-Bihar megyei elnöke gratulált a résztvevőknek és díjakat adott át a rendőrség tagjainak.

Iskolánkat 4 diák képviselte: 2 diák – Vajda Petra és Tulipán László 8.c osztályos tanuló - vett részt a Kerékpáros Iskola Kupa versenyen, ahol eredményesen szerepeltek, a „Ki a mester 2 keréken?”- elnevezésű versenyen pedig Lakatos Natália Dzsenna és Kéri Szabolcs 5.c osztályos tanulók értek el szép eredményeket.

Különösen nagy örömmel tölt el minket, hogy Lakatos Natália Dzsenna a korosztályában az 1. helyezést érte el, amire büszkék vagyunk!

Köszönjük szépen a résztvevőknek, a segítőknek, a rendőrség tagjainak, az iskolának és a kollégáknak ezt az élménnyel teli napot, a szervezést, illetve a rendezést is!

GALÉRIA