II. Rákóczi Ferenc 
(1676, Borsi - 1735, Rodostó, Törökország)

   A fejedelmi családból származó fõnemes 1703-1711 között vezette a róla elnevezett szabadságharcot a Habsburg-uralom ellen. Bár a kurucok vereséget szenvedtek, a nyolc éven át tartó küzdelem révén sikerült olyan kedvezõ pozíciókat kicsikarni Magyarország számára, ami két évszázadon keresztül biztosította az országnak különleges státusát a Habsburg Birodalomban.

Rákóczi apja erdélyi fejedelem volt, mostohaapja pedig Thököly Imre, aki török segítséggel vezetett Habsburg-ellenes szabadságharcot. 1685 és 88 között édesanyja, Zrínyi Ilona mellett az ostromlott Munkács várában élt. A vár eleste után elszakították anyjától, és egy csehországi jezsuita kolostorban neveltették. A bécsi udvar óhajával ellentétben a hatalmas családi földbirtokok örököse nem lett szerzetes: nagykorúsága elérésekor Bécsbe költözött. 1693-ban itáliai körutazást tett, majd hazatérve Sáros vármegye örökös fõispánjának nevezték ki. 1697-ben a hegyaljai Tokaji-felkelés vezetõi felkérték mozgalmuk vezetésére, de az ajánlatot visszautasította, és Bécsbe utazott.

Három év múlva Bercsényi Miklós rábeszélésére mégis Habsburg-ellenes szervezkedésbe fogott, de XIV. Lajos francia királyhoz írott segélykérõ levelét elfogták, és Rákóczi börtönbe került. 1701-ben megszökött, és Lengyelországba menekült. 1703-ban itt keresték meg a tiszaháti parasztfelkelés követei, és Rákóczi engedve kérésüknek hazatért, hogy a felkelés élére álljon. Itthon kiáltványban hívta harcba a magyarokat a Habsburgok ellen, és szabadságot ígért a hadba vonuló jobbágyoknak. A felkelõkhöz nemesek is csatlakoztak, és évszázadok után ez lett a legegységesebb magyar nemzeti mozgalom. 1704-re szinte egész országot ellenõrzésük alá vonták. Ugyanebben az évben Rákóczit Erdély fejedelmévé választották. A következõ évben Szécsényben a "magyarországi szövetkezett rendek vezérlõ fejedelmévé" választották, vagyis az ország államfõje lett. Rákóczi komoly diplomáciai szervezkedésbe kezdett, hogy a szabadságharchoz támogatást szerezzen. XIV. Lajos francia király anyagilag támogatta a felkelõket, de a svéd királytól nem sikerült segítséget szereznie, I. Péter cárral kötött szövetsége pedig nem váltotta be hozzá fûzött reményeit. A szabadságharc 1707-ben érte el csúcspontját: ekkor az ónodi országgyûlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A következõ évi trencséni vereség azonban már elõrevetítette a közelgõ bukást. 1711-ben Rákóczi távollétében Károlyi Sándor generális letette a fegyvert. A Lengyelországban tárgyaló Rákóczi nem fogadta el a békét, de már nem térhetett haza.

1713-ban a francia udvarba utazott, majd 1715-ben kolostorba vonult. Két év múlva azonban meghívást kapott a török szultántól, aki hadjáratot szervezett Ausztria ellen, és együttmûködést ajánlott Rákóczinak. Törökországban mégis csalódás várt rá, 1717-ben ugyanis a szultán békét kötött a Habsburgokkal. Ettõl kezdve élete végéig a törökországi Rodostóban élt, és írással, illetve asztalosmunkával töltötte élete utolsó 20 évét.

Rákóczi azonban a mondákban tovább élt Magyarországon mint a kuruc felkelés vezetõje és szimbóluma.