Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Gyermeknap 2022

A pandémia miatt 2 év kihagyás után ismét megrendezésre került a gyerekek által egész évben legjobban várt gyermeknapi programsorozatunk. Reggel 8-tól, délután 4-ig gyermekzsivajtól volt hangos az iskolánk udvara.

Vendégeink több helyről érkeztek. Újfehértóról az Önkormányzati Tűzoltóság egy tűzoltó gépjárművel érkezett a helyszínre, amelybe beleülhettek a diákjaink, megnézhették, kipróbálhatták az autóban található tűzoltáshoz szükséges eszközöket, felszereléseket. Hajdúsámsonból a Hajdú Közlekedésbiztonsági és Mentő Egyesület a mentősök munkájáról mesélt és tartott bemutatót.

A Hajdú- Bihar Megyei Tűzoltószövetség jóvoltából, a gyerekek igazi tűzoltóknak érezhették magukat, hiszen tűzoltóruhában, sisakban gyakorolhatták a tűzoltást. Mindemellett még a mentéseknél használt vágóberendezéseket is kipróbálhatták diákjaink.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató és Mentőcsoportja kutyás bemutatót tartott. A gyerekeket teljesen lenyűgözte, hogy veszélyhelyzetben, mentéseknél milyen fontos szerepet töltenek be az erre kiképzett kutyák. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányságról is rendőrautóval érkeztek.  A rendőrök által használ felszereléseket felpróbálhatták és egy kresz pályán gyakorolhatták azt, hogy hogyan kell helyesen kerékpárral közlekedni.

Hamar a gyerekek kedvencévé vált az Airssoft fegyverek használata, amellyel a célbalövést gyakorolhatták. Ezt a Debreceni Action Air  Sportegyesület biztosította.

A délelőtt folyamán arcfestés és ÖKO-s vetélkedő is volt.

Délután iskolánk 2.b osztályos tanulóinak bábelőadását tekinthettük meg , amelynek címe Az égig érő paszuly. Előadásukkal nagy sikert arattak.

A napot a bolhapiaccal zártuk, ahol csere-bere és  adok-veszek volt.

Köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek napja ilyen tartalmasan telt el!

 

Ölvetiné Veres Rita

DÖK v.

GALÉRIA