Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Vers- és prózamondó verseny

Tovább szárnyal az angol nyelv szeretete – vers- és prózamondó verseny az iskolában
november 10-én délután ismét megtelt iskolánk díszterme izgatott diákokkal: ekkor rendeztük meg az idei angol nyelvű vers- és prózamondó versenyt, amelyre idén is nagy érdeklődés mutatkozott. A rendezvényen 54 tanuló vett részt, az iskola minden évfolyamát képviselve.


A verseny célja az angol nyelv iránti szeretet elmélyítése, a diákok kiejtésének, előadói készségének és magabiztosságának fejlesztése volt. A fellépők változatos, sokszor humoros vagy éppen megható szövegeket választottak, és nagy lelkesedéssel álltak a közönség elé.

A tanulók négy kategóriában mérték össze tudásukat:

I. kategória: 1–3. évfolyam


II. kategória: 4. évfolyam


III. kategória: 5–6. évfolyam


IV. kategória: 7–8. évfolyam


A zsűri elnöke Csiháné Pálinkás Krisztina, a Cambridge Nyelviskola vezetője volt, aki iskolánk partner intézményeként segíti munkánkat.  A verseny helyezettjei számára felajánlott könyvjutalmakat is az ő nagylelkű támogatásának köszönhetjük. A zsűriben helyet foglalt továbbá az Euro Baptista gimnázium egyik angoltanára Hócza-antal Erika, aki szakmai tapasztalatával gazdagította az értékelést.

 

Eredmények:


I. kategória (1–3. évfolyam)
1. Taskó Áron – 1.a
2. Karsai Laura – 2.a
3. Nemes Kinga – 1.a és Popovics Emma – 2.a (megosztott 3. hely)
Különdíjasok: Siska Lili – 2.a, Kozma Norbert – 1.a, Molnár Zsófia – 3.a

II. kategória (4. évfolyam)
1. Kerezsi Lili
2. Tóth Melánia
3. Tóth Borbála
Különdíjas: Balogh András

III. kategória (5–6. évfolyam)
1. Enyedi Alíz – 6.a
2. Murvai Julianna – 6.a
3. Szabó Elena – 6.a
Különdíjas: Dudás Kitti – 6.a

IV. kategória (7–8. évfolyam)
1. Suhaj Borbála – 6.a
2. Kemecsei Péter – 6.a
3. Szabó Zsombor – 6.a
Különdíjas: Pistai Noémi Sára – 8.a


A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hiszen minden versenyző igényesen készült, és bátran állt közönség elé. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak minden résztvevőnek, felkészítő pedagógusnak és a zsűri tagjainak a lelkes munkáért.

A rendezvény végén a résztvevők nemcsak elismerő oklevelekkel, hanem sok-sok élménnyel és motivációval gazdagodtak — hiszen az angol nyelv szépsége és a szavalás öröme ismét összekötötte a tanulókat.

A képre kattintva a többi kép is megtekinthető