Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Gyereknap 2024

Június 14-én gyermeknapot szerveztünk az alsós tanítványainknak. Reggel a Rákóczi napok eredményhirdetésével indult a programsorozatunk. Ráhangolódásképpen a néptáncosok korabeli táncokat mutattak be Sziszi néni vezetésével. Ezt követően került sor az elméleti és a sportvetélkedők eredményeinek kihirdetésére. A gyerekek nagyon komolyan vették iskolánk névadójával kapcsolatos feladatok megoldását. Pontos, precíz, igényes munkák születtek, melyet a folyosókra is kifüggesztettünk és hetekig gyönyörködhettek egymás munkáiban. A fiúk körében népszerű sportprogram volt a foci, míg a lányoknál a labdaadogatás. Az eredményhirdetéskor apróbb sporteszközökkel jutalmaztuk az osztályokat.
A legügyesebb csapatok 1 évig vándorkupát őrizhetnek osztályukban.
Az idén a szokásostól eltérően Ismerjük meg Téglás nevezetességeit címmel feladatokat oldottak meg az osztályok.
Jártak a kastélykertben, ahol sportolhattak, TOTÓT töltöttek ki (kastély története) előzetesen kiadott feladat alapján és megetették a halastó halait is.
A könyvtárban Kittike néni bemutatta, hogy a világ egyes tájain milyen könyvtárak vannak. A helytörténeti kiállítást is mindenki megtekinthette.
Útjuk során a tanulók felkutatták Téglás fáját és Téglás egyetlen székelykapuját.
A főtéren táncolhattak, madáretetőket kereshettek. A piacon játszhattak.
Az önkormányzat épületében Polgármester Úr várta a gyerekeket. A tanulók kérdéseket tehettek fel neki, melyekre szívesen válaszolt. Minden tanulót megajándékozott innivalóval és egy kis finomsággal.
Az egyéb helyszíneken városi, bölcsődei játszótéren ügyességi feladatok várták az osztályokat.
A posta is bekapcsolódott a gyereknapi programba, ahol 1 csokor levenduláért borítékot vehettek, melybe a menetlevélben leigazolt, megoldott feladatokat elküldhették az iskola címére. A jól megérdemelt ebéd elfogyasztása után a 4. b osztály Ludas Matyi című előadását nézhettük meg . A nap fénypontja évről évre a bolhapiac, ahol a gyerekek adnak-vesznek.
Az elsősök a délelőttöt az iskolában töltötték, ahol megtervezték a 2025-ös gyermeknapi logónkat. Emellett igazi hűsítő italokat készítettek és a továbbiakban a városban teljesítették ők is a kihívások egy részét.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik támogatták programunkat valamilyen formában:
Szabó Csaba Polgármester Úrnak, Sigér Miklós vállalkozónak, Gyulainé Riczu Margónak a könyvtár és a posta dolgozóinak valamint minden kedves kollégának, aki részt vett ezen a napon.


Ölvetiné Veres Rita
DÖK vezető

 

 

A képre kattintva a többi kép is megtekinthető.