Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Zene Világnapja 2022

A Zene Világnapját minden évben megünnepeljük. Folytattuk e hagyományt, és koncertet adtak zenei tanszakos tanulóink és iskolánk énekkara. A hangversenyen közreműködtek a szatmárnémeti testvériskola tanárai és tanulói valamint az Újfehértói művészeti iskola diákja is. A külföldről érkezett delegációt Mircea Deac a Szatmárnémeti Művészeti Iskola igazgatója kísérte el. Rendezvényünkön részt vett Szabó Csaba a Baptista Szeretetszolgálat Oktatási Főigazgatója és Szabó Csaba Polgármester úr is.
A szatmárnémeti művészeti iskolával 2007 óta tartunk fönn szakmai – baráti kapcsolatot, melynek célja határon átívelő kulturális rendezvények szervezése és lebonyolítása. Immár 15 éve tart ez a szakmai együttműködés. Ezen alkalomból Szabó Csaba Polgármester úr ajándékkal köszöntötte a vendégeket. A partneriskola megfogalmazása szerint:
„Nagyszerű érzés, hogy az iskoláink közötti kapcsolat idén már a 15-ik évébe lépett. Megszakítás nélkül, egymásra figyelve ünnepeltünk évről-évre, tanulóinknak lehetőséget biztosítva, hogy egymást megismerjék, értékeljék és bemutatkozó előadásaikat bíztató örömmel, elismerve tehetségüket, megtapsolhassák.”
A koncertünk egyben kiállítás is volt. A képeket iskolánk grafika tanszakos tanulói készítették Szabó-Kiss Szabina tanárnő szakmai vezetésével.

Szilágyiné Bodnár Erzsébet
intézményvezető

GALÉRIA