Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Reformáció emléknapja 2021

2021. november 2-án (kedden) intézményünk felső tagozatán az iskolarádión keresztül hallgatták meg tanulóink a reformáció emléknapjára készített műsorunkat.
Luther Márton (Martin Luther) a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. A történelemi protestáns felekezetek A reformáció emléknapján emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról.
 
/A képen a wittenbergi vártemplom kapuja látható./
 

GALÉRIA