Üdvözöljük iskolánk weboldalán

(H)angol(j)!

Tehetséges tanulók idegen nyelvi fejlesztése

 

2015. januárjában az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által került meghirdetésre „A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása" elnevezésű, NTP-EFP-14 kódjelű pályázati kiírás. A kiírásra benyújtott (H)angol(j)!- Tehetséges tanulók idegen nyelvi fejlesztése című pályázatunkat az oktatásért felelős miniszter döntése alapján 350 000 Ft támogatásban részesítették. Ebben a programban arra vállalkoztunk, hogy az angol nyelvi tehetséggondozó műhely tananyagát kiegészítve további 30 órában fejlesszük a műhely diákjai közül a legtehetségesebbeket. A pályázati programba öt diákot vehettünk be, ezeket a gyerekeket a szóbeli beszámolók és egy írásbeli feladatsor eredménye alapján választottuk ki. A pályázat keretében Balogh Bianka, Tóth Bettina, Szilágyi Imola, Czéh Lenke és Szabó Zsolt vettek részt a programban. A tehetséggondozó műhely további négy tanulója Enyedi Nóra, Czégény Kristóf, Szabó Ákos és Némeczki Imre pedig önszorgalomból csatlakoztak a projekthez. A tehetséggondozó műhely heti két órája, illetve a pályázat által biztosított 30 óra (melyet heti 3 órára bontottunk le) egy intenzív nyelvi kurzust eredményezett a diákok számára, hiszen heti egy alkalom kivételével minden délután volt nyelvi óránk. Foglalkozásainkon a tanulók szorgalmasan, lelkesen és örömmel vettek részt. A 30 órában a már működő tehetséggondozó műhely tematikája szolgált alapként, azonban az egyes témaköröket újabb megközelítésben dolgoztuk fel.
A délutáni tanórák mellett a pályázat lehetővé tette számunkra, hogy különböző rendezvényeken, programokban közösen vehessünk részt. Ilyen volt a május 26-án megrendezésre kerülő Tehetségnap, melyen több mint száz érdeklődő vendéget fogadhattunk nagy örömmel. Az esemény keretében azok, akik megtiszteltek minket jelenlétükkel átfogó képet kaphattak az iskolánkban működő tehetséggondozó műhelyekről (grafika, néptánc, idegen nyelvi), valamint az angol és német nyelvtanítás szintjeiről: az alsóbb évfolyamos gyerekek műsort adtak elő, a nyelvi tehetséggondozó műhely hetedikes és nyolcadikos tanulói belső nyelvvizsgát tettek, melyet vendégeink is megtekinthettek. Néhány nappal később, május 28-án a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában a Hair című musicalt tekinthettük meg. Előadás előtt étteremben hangolódtunk rá közösen a ránk váró kulturális élményre. Június elején egy rendhagyó könyvtári óra keretében a Debreceni Egyetem Könyvtárát ismerhettük meg.
Egy igazán sikeres és eredményes projektet tudhatunk magunk mögött. Kiválóan mutatja ezt a programban részt vevő nyolcadikosaink június 5-én tett szóbeli nyelvvizsgájának eredménye. A vizsgabizottságtól magas pontszámokat kaptak (28-38 pont között), illetve a laborban is teljesítették a követelményeket, így mindannyian sikeres alapfokú angol nyelvű szóbeli nyelvvizsgát tettek.

 

Radóczné Aranyics Csilla
felkészítő tanár

 

GALÉRIA