Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Mesemondó verseny 2016

Mesék délutánja

Iskolánkban idén is megrendezésre került a népmesemondó verseny, amely március 9-én volt. Tanulóink lelkesedése töretlenül nő, hiszen a tavalyi évhez képest 7 fővel többen jelentkeztek a megmérettetésre. Minden évfolyamon szoros volt a verseny. A nagyobbak közül már többen is rutinos, visszatérő előadók, ennek ellenére ők is izgatottan léptek a zsűri és a közönség elé. S a következő pillanatban már profiként bűvölték el a hallgatóságot. Az elsős mesemondók is eleinte kicsit félszegek voltak, de az idő múlásával vidáman, egyre nagyobb átéléssel adták elő produkciójukat. Az idei év legkülönlegesebb előadója a másodikos Stanton Ruth, May amerikai kislány volt, aki mindenkit elbűvölt szép, tiszta magyar nyelvű kiejtésével.

Ezen a délutánon a nézők élvezettel, önfeledten merülhettek el a mesék világában.

A zsűri az előző évekhez hasonlóan most is nehéz helyzetben volt az értékelés során, hisz versenyzőink őket is a tudásuk legjavával kápráztatták el. A végén mégiscsak döntést kellett hozniuk, s ezek az eredmények születtek:

 

Eredmények

Helyezés Neve osztály Felkészítő tanítója
I. Vécsei Noel 1.a   Patai Ferencné
II. Fekete Sándor 1.a   Patai Ferencné
III. Nagy- Perényi Bendegúz 1.b  Mázló Edit
       
Helyezés Neve osztály Felkészítő tanítója
I. Gábor Edina 2.b  Nagy Sándorné
II. Tóth Réka 2.c  Lukácsné Gyöngyösi Irma
III. Varga Péter 2.b  Nagy Sándorné
Különdíj Stanton Ruth May 2.a  Leiterné Riczu Erika
       
Helyezés Neve osztály Felkészítő tanítója
I. Szabó Zsófi 3.a  Bácskai Vera
II. Fekete Anna 3.b  Szabóné Czibere Judit
III. Morvai Lili 3.a  Bácskai Vera
       
Helyezés Neve osztály Felkészítő tanítója
I. Nagy Dorina 4.c  Báji Dánielné
II. Ölveti Sára 4.c  Báji Dánielné
III. Dezső Máté 4.a  Iván Ildikó

 

Gratulálunk a versenyzőknek: Éva néni és Irma néni


GALÉRIA