Tájékoztatás a 2025. január 1-től érvényes étkezési díj értékesítési áráról.
2024. december 18-án iskolánk alsó tagozatos diákjai egy karácsonyi bábelőadást tekinthettek meg a Palánta Gyermekmisszió – Kölyökzsinór Missziós csapata előadásában.
December 1-jén megkezdődött a várakozás időszaka. Iskolánk alsó tagozatán minden advent vasárnapját követő hétfő reggelen meggyújtunk egy gyertyát
Kicsik és nagyok örömére a mai napon iskolánk alsó és felső tagozatára is ellátogatott a Mikulás!
Szokássá vált iskolánkban is, hogy minden év őszén hálaadó napot tartunk. Az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén nemzeti ünnep a hálaadás napja, mára talán a legfontosabb családi ünnepet is jelenti a tengerentúlon.
Immár hagyomány iskolánkban, hogy novemberben az óvó nénik ellátogatnak iskolánkba, hogy megnézzék az első osztályos tanulókat.
A Lilla Téri Általános Iskola által meghirdetett Vármegyei Komplex Tanulmányi Versenyen 2024.11.15-én iskolánk tanulói számos kategóriában megmérettették magukat.
2024. 11. 12-én a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban tartott angol civilizációs versenyen vettek részt a 7-8. osztályos két tanítási nyelvű tagozatos tanulóink.
Ebben az évben kilencedik alkalommal került megrendezésre a Baptista Művészeti Napok programsorozat.
November 20-án a vállalkozó kedvű felső tagozatosok művészeti vetélkedőn vehettek részt.
A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája 2024. november 13-án rendezte meg a Molnár Imre Fejszámoló Versenyt, melyen 11 iskola 111 tanulója vett részt.
Intézményünkben már sokadik alkalommal került megrendezésre általános iskolások részére szervezett matematika feladatmegoldó versenyünk.
Iskolánk alsó tagozatán november 13-án került megrendezésre a meseolvasó verseny.
Iskolánk felső tagozatán november 6-án 2-2 rendhagyó technika órán vett részt a 6.a és a 7.b osztály.
Iskolánk 2024-ben is mozdult a klímáért. Az akcióhéten a pedagógusok és a gyerekek 33.500 zöld mérföldet gyűjtöttek, azzal, hogy környezetbarát közlekedéssel érkeztek az iskolába.
Körzeti IV. korcsoportos futsal diákolimpián vett részt iskolánk csapata.
Újfehértón került megrendezésre a Szent István Kupa, amelyre nyolc csapat nevezett be.
2024 őszén a 6. évfolyamos tanulók tanulmányi kiránduláson vettek részt. Felkeresték Szlovákiában, a borsi kastélyt, ahol tárlatvezetéssel megismerkedhettek II. Rákóczi Ferenc életével.
Iskolánkban már hagyomány, hogy a felső tagozatra az újonnan érkező ötödikes osztályokat ünnepélyes keretek között fogadják be a felsőbb évesek.
2024. október 22-én (kedden) ünnepi megemlékezést tartottunk intézményünk felső tagozatán.
2024. október 25-én (pénteken) pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban.
2024. október 19-én szombaton örömmel vettünk részt iskolánk dolgozóival a Téglás Város Önkormányzata által megrendezett kolbásztöltő hagyományőrző napon.
Hagyományainkhoz híven az első osztályos tanulóink visszalátogattak az óvodába, ahol felkeresték a volt óvodás csoportjaikat.
Iskolánk felső tagozatán 2024. október 10-én (csütörtökön) került sor a teremdekorációk zsűrizésére.
2024.10.02-án délután iskolánk 5. évfolyamos tanulói, közel 100 diák látogatott el a Debreceni Állatkertbe a közelgő Állatok Világnapja alkalmából.
Iskolánkba Felvidékről érkeztek előadók, akik a hon- és népismeret óra keretein belül rendhagyó tanórát tartottak.
Rendhagyó irodalomóra keretében az Országos Széchenyi Könyvtár Főigazgatói Kabinet munkatársa Sudár Annamária, TÖBB MINT VERS: HIMNUSZ – SZÓZAT – NEMZETI DAL, AVAGY MAGYARSÁGUNK MEGHATÁROZÓ MŰVEI című előadást hozta el településünkre.
Gratulálunk iskolánk tanulójának Szabó Laura 4.a osztályos tanulónak, aki az elmúlt hétvégén a Magyar Lovassport Szövetség által megrendezett Országos Szabadidős Szakág Bajnokságon a téglási Lodoren Lovarda versenyzőjeként dobogós 2. helyezést ért el!
Szeretettel tudatjuk,hogy Szabó Csaba a 4.c osztály tanulója a Magyar Lovassport Szövetség rendezésében, az Országos Szabadidős Szakág Bajnokságon az - Ügyességi kezdő 10 éves és fiatalabb kategóriában országos bajnok lett.
2024.október 2-án rendeztük meg az alsó tagozaton az Európai Diáksport Napját. Az idei év mottója a „Mozgás általi tanulás” volt.
Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én.
Tegyük láthatóvá a „láthatatlant”, megfoghatóvá a „megfoghatatlant” - legyen élmény a tudomány!
Az aktív iskola program két éve indult el a Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére.
Iskolánk is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amelyben 3 kontinens, 41 ország, 10876 iskola, 2,6 millió tanulója vett részt.
Minden év október 1-jén a Zene világnapján a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékezünk.
Szeptember 30-án született a legnagyobb magyar mesemondó, Benedek Elek, akinek tiszteletére 2005 óta ezen a napon ünnepeljük a Magyar Népmese Napját.
Az ökotudatosság és a természetvédelem jegyében iskolánkban ettől a tanévtől külön kukában gyűjtjük a papírhulladékot.
2024. szeptember 27-én Rolling Office Technológiai pályaorientációs és inspirációs nap valósult meg a LEGO Manufacturing Kft. támogatásával iskolánk felső tagozatán.
Iskolánk ebben a tanévben is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét nevű kezdeményezéshez, melynek idei témája: „Mindannyiunké a tér”.
Szeptember 25-én, szerdán az "Európai mobilitási héthez" kapcsolódva iskolánk felső tagozatos tanulói egy aszfaltrajzversenyen vettek részt, melynek témája: "A zöld város" volt.
Az ősz a szüret, a betakarítás időszaka. Évről évre szervezünk tanulóinknak egy olyan hetet, amikor erről beszélgethetnek, rajzolhatnak, oldhatnak meg játékos feladatokat.
2024. július 4-10-ig a lengyelországi testvérvárosunkban, Ludwinban vendégeskedett iskolánk 19 tanulója három angol tanár kíséretében.
2024.08.09-13-ig erdei vándortábort szerveztünk 29 tanuló részvételével. A tábor célja, hogy megismertesse a diákokkal Magyarország természeti és kulturális értékeit.
A tanulókkal heti egy alkalommal találkoztunk. Elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vettek részt.
Tegyük láthatóvá a „láthatatlant”, megfoghatóvá a „megfoghatatlant” - legyen élmény a tudomány! címmel intézményünk sikeres pályázatot nyújtott be a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány nyílt felhívására.
A Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola által június 4-én megrendezett vármegyei matematikai tanulmányi versenyen két csapat is képviselte iskolánkat.
2024. június 11-én a művészeti iskola színjáték tanszakos tanulóinak év végi bemutatóját tekinthettük meg.
Idén tavasszal került kiírásra a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület szervezésében egy pályázat, a FIRST LEGO LEAGUE gyermekeknek szánt robotika versenysorozat utolsó megmérettetése az utószezon LEGO verseny.
U 11-es, leány kézilabda regionális bajnokságot kimagasló teljesítménnyel nyerte csapatunk.
2024. június 5-én (szerdán) közös képzőművészeti kiállítást tartottunk a szatmárnémeti Scoala de Arte művészeti iskolával.
Az idei tanévben május végén ismét lehetőségünk nyílt a papírgyűjtés megszervezésére iskolánkban.
2024. május 23-án hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg iskolánkban a „Le a kaLAPpal a tehetséged előtt!”-elnevezésű tehetségdélutánunkat.
Büszkék vagyunk Kiss Dávid 2. a osztályos tanulóra, aki 2024. május 25- én Szegeden részt vett a Tudásbajnokság Országos döntőjén.
Mozgalmas hétvégét tudnak maguk mögött iskolánk bábszakkörének tagjai.
Gratulálunk Sándor Barnabás 6.a osztályos tanulónak, aki a Tudásbajnokság Szegeden megrendezett országos döntőjében 3. helyezést ért el matematika tantárgyból!
Május 25-én, szombaton iskolánk 37 tanulója részt vett Budapesten a Gyöngyhalász elnevezésű tehetségkutató versenyen, ahol számos baptista iskola több mint 300 tanulója mérte össze tehetségét.
A nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános Iskola és AMI "Lélekrajz"- című pályázatának témája ezúttal a Noé bárkája volt. Grafikás diákjaink ezen a pályázaton is sikeresen szerepeltek.
A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája 2024. május 13-án (hétfőn) Tehetségnapot rendezett, melyen iskolánk is képviseltette magát.
Már évek óta hagyománnyá vált iskolánkban, hogy tavasszal a Szatmárnémeti Művészeti iskolával közös hangversenyt és kiállítást rendezünk.
Minden év tavaszán megemlékezünk iskolánk névadójáról II Rákóczi Ferencről. Az idei tanévben az alsó tagozaton májusban került sor e jeles esemény megrendezésére.
Büszkék vagyunk Balogh András 2.a osztályos tanulóra, aki Mozaik Kiadó szervezésében meghirdetett országos matematika versenyen 4. helyezett lett.
717-ből 12. lett iskolánk labdarúgó csapata a Labdarúgó Diákolimpián
Iskolánk évek óta részt vesz a Tudásbajnokság elnevezésű levelezős versenyen. Idén is több tanulónk vállalta a többfordulós megmérettetést, akár több tantárgyból is, majd a vármegyei döntőn is sikeresen szerepeltek.
A körzeti, majd a megyei elődöntő megnyerése után a megyei döntőt is simán nyerte fiú foci csapatunk és bejutott a Gyulán rendezendő országos döntőbe.
A Matematika Tehetségekért Alapítvány az idei tanévben is megrendezte Magyarországon, a Kangourou Sans Frontieres alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt.
2024. 04. 26-án iskolánk 22 tanulójával vettünk részt a Tiszaroffi Baptista Általános Iskola és Óvoda IX. Baptista Iskolák Közötti Országos Matematika Versenyén.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2008 óta rendezi meg a Szakma Sztár Fesztiválját Budapesten.
A debreceni Lórántffy Zsuzsanna Általános Iskola által megrendezésre került "Virágba borul a természet"-című rajzpályázaton Kovács Hanna Hédi 7.c osztályos tanulónk a 7-8. évfolyamosok kategóriájában 3. helyezést ért el.
A Baptista Szeretetszolgálat Ócsai Nagy Pál éremmel jutalmazta iskolánk igazgatóját Szilágyiné Bodnár Erzsébetet.
2024. április 17-én került megrendezésre iskolánk alsó tagozatán a versmondóverseny 28 kisdiák részvételével.
2024. április 11-én (csütörtökön) Bognár Benjámin iskolalelkész szervezésében meglátogatta az intézményünk felső tagozatán tanulókat a Gymnastics csapata, akik lenyűgözték a gyerekeket előadásukkal.
Hétvégén Iskolás Országos Bajnokságot rendeztek a súlyemelőknek Budapesten a Soroksári Sportcsarnokban.
2024. április 10-11-én nyílt tanítási órákat tartottunk a leendő első osztályos gyerekek szüleinek.
2024. április 09-én (kedden) az Úttörő utcai iskola ebédlőjében rendhagyó koncerten vehettek részt iskolánk tanulói.
2024. március 27-én került megrendezésre a Debreceni Hatvani István Általános Iskolában a VÁRMEGYEI ANGOL PRÓZAMONDÓ ÉS FELOLVASÓ VERSENY 5-6. évfolyamosok számára, illetve KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY a 7-8. osztályos tanulóknak.
Az Északi AszC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium által megrendezett "Amerre a szem ellát"-című rajzpályázaton vettek részt tanulóink.
2024. március 27-én iskolánk 5 tanulója részt vett Petőfibányán az V. Országos Baptista Petőfi Sándor Szavalóversenyen.
2024. március 22-24. között Kisújszálláson rendezték meg az országos SZÉP MAGYAR BESZÉD verseny Tiszántúli fordulóját, ahol Kolozsi Levente 8.c osztályos tanulónk képviselte régiónkat.
Iskolánk is képviseltette magát a Labdarúgó Diákolimpia körzeti döntőjén.
2024. március 21-én (csütörtökön) iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében került sor a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny lebonyolítására.
2024. március 22-én rendezték meg Kótajban a IX. Országos Baptista Bibliaismereti Versenyt, melyen iskolánk is képviseltette magát.
2024.03.22-én, Biharkeresztesen vettünk részt a Teleki Pál földrajz és földtan című versenyen.
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon – ahogyan évek óta – a húsvétra készülünk az alsó tagozaton.
Március 25-én a Művészeti Iskola néptánc tanszakának 6 felsős növendéke (Kiss Sándor, Dobó Ádám Mátyás, Suhaj Borbála, Kocsis Anna, Lakatos Natália Melinda, Németh Kloé) részt vett a Baptista Iskolák Kamara Néptáncversenyén Nagyhalászon.
Március 22-én iskolánk művészeti tanszakos diákjai Kistérségi Zenei Találkozón jártak Hajdúhadházon.
Iskolánkban 29. alkalommal rendeztük meg a Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Versenyt március 23-án, ahol alsó tagozatos tanulók mutathatták meg a tehetségüket.
Iskolánkban a mai napon az alsó tagozatunk sportcsarnokában került sor a március 15-ei megemlékezésre, melyet Zdrobáné László Nóra igazgatóhelyettes ünnepi gondolataival nyitott meg.
2024. március 12-én került megrendezésre az alsó tagozaton az iskolai népmesemondó verseny, melyen iskolánkból 23 kisdiák vett részt.
A Kézilabda Diákolimpia Megyei Elődöntőjében sikeresen szerepeltek kézilabdásaink.
2024. február 21-én szerdán érkeztek Téglásra az International Ministries képviselői.
A Hajdúhadházon megrendezett „Kazinczy-verseny” kistérségi fordulóján iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek.
2024. február 6-án került sor a Kazinczy „Szép magyar beszéd” verseny iskolai fordulójára.
Novemberben a Baptista Művészeti Napok keretén belül házi rajzversenyt hirdettünk iskolánk tanulóinak, melynek témája a "kedvesség, a szeretet és a habán kerámia" volt. Nagy örömünkre a gyerekek közel 200 alkotással neveztek a versenyre.
A művészeti iskola 2023. december 19-én a felső tagozat ebédlőjében tartotta karácsonyi hangversenyét, melyen a zeneművészet és a színjáték tanszakos tanulók léptek fel.
A mai nappal lezárult intézményünkben a cipősdoboz adományok gyűjtése. Ezúton szeretnénk megköszönni a rengeteg felajánlást, amit eljuttattak hozzánk!
Iskolánk idén is csatlakozott az Agrárminisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szervezett Európai Mézes Reggeli programhoz.
2023. november 29-én iskolánk felső tagozatos csoportja részt vett a "Kis Tudósok" elnevezésű, immár évtizedes hagyományokkal rendelkező Természettudományi, országos versenyen.
Szokássá vált iskolánkban is, hogy minden év őszén hálaadó napot tartunk. Az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén nemzeti ünnep a hálaadás napja, mára talán a legfontosabb családi ünnepet is jelenti a tengerentúlon.
Hagyományainkhoz híven az óvó nénik ellátogattak iskolánkba, hogy megnézzék az első osztályos tanulókat.
2023. november 23-án (csütörtökön) a szatmárnémeti Scoala de Arte Művészeti Iskolában jártunk. Már hagyománnyá vált, hogy a két iskola a grafikás tanítványok munkáiból közös kiállítást rendez.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Az én szakmám, az én jövőm" címmel rajzpályázatot hirdetett, mely versenyen iskolánk grafika tanszakos tanulói közül is részt vettek néhányan.
November 27-én és 28-án lezajlott az angol nyelvi versmondó verseny házi fordulója.
Immáron nyolcadik alkalommal csatlakozott iskolánk a Baptista Művészeti Napok elnevezésű programsorozathoz, amely mindannyiunk számára fontos művészeti, szellemi és lelki értékeket közvetít.
Iskolánkban november 21-én került megrendezésre a 3.-4. évfolyamos diákok részvételével a szépolvasó verseny.
2023. november 14-én (kedden) pályaválasztási szülői értekezletet tartottunk iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében a nyolcadik évfolyamon tanuló diákok szüleinek.
Gratulálunk iskolánk tanulójának, a 8.a-s Ferenczi Kingának a Londonban elért sikerekért!
Iskolánkat november 17-én öt tanuló képviselte a Lilla-téri Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola „Can you hear, what I hear?” elnevezésű vetélkedőjén, ahol az egyéni vetélkedőn a tanuló angol nyelvi hallás utáni szövegértése került megmérettetésre.
November 14-én öt három fős csapattal indultunk a debreceni Euro iskola angol nyelvű versenyén.
Népes gyereksereg vett részt a november 10-én megrendezett Szent Márton-napi iskolai mulatságon.
Teremdekorációs verseny eredményhirdetése a felső tagozaton
Iskolánkban már hagyomány, hogy ötödikes tanulóinkat a felsőbb évesek ünnepélyes keretek között fogadják be a felső tagozat diákközösségébe.
2023. október 27-én pénteken pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban.
A LEGO Manufacturing Kft. “LEGO Helyi Közösségi Szerepvállalás Program” keretén belül Mozaik csomagot adományoz általános iskolás tanulók számára.
2023. október 20-án (pénteken) ünnepi megemlékezést tartottunk intézményünk felső tagozatán. A diákok az iskola ebédlőjében tekinthették meg az erre az alkalomra összeállított műsort, amelyet Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgató asszony nyitott meg ünnepi beszédével.
„Kicsiny kis fényemmel világítani fogok...” címet viselő versmondó és bibliaismereti versenyen vettek részt iskolánk tanulói.
Október 12-én iskolánk első osztályos tanulói látogatást tettek a régi óvodájukba.
2023. október 3-án a „A hajdú hagyományok nyomában” című projekt keretében egy ismeretterjesztő előadáson vett részt iskolánk 3.b és a 4. d osztálya.
2023. szeptember 28-án csütörtökön iskolánk vendége volt Dr. Eric C Barrett professzor NASA kutató és a felesége.
Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű kezdeményezéshez.
2023. szeptember 1-jén iskolánk alsó és felső tagozatán ünnepélyes keretek között nyitotta meg a tanévet Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető asszony és köszöntötte azt a 626 kisdiákot.
2023. június 7-én művészeti iskolánk két diákja is sikeres vizsgát tett.
Jó magyarnak lenni - NTP-SPEC-22-0168
2023. június 12-én (hétfőn) művészeti iskolánk színjáték tanszakon tanuló diákjai "A csillagszemű juhász"- című színdarab bemutatásával adtak számot a szüleiknek és az érdeklődőknek arról, hogy mit is tanultak az idei tanévben.
2023. június 9-én a művészeti iskola két grafika és festészet tanszakos tanulója alapvizsgázott
Újdonság volt ebben a tanévben, hogy a művészeti iskolában bevezetésre került a társastánc tanszak. Vezetője Kecsedi Rebeka, aki 17 tanulóval kezdte szeptemberben a tanévet és 2 tánc koreográfiáját tanulták meg az idén.
2023. június 5-én a Sportcsarnokban került megrendezésre a néptánc tanszak év végi bemutató gálája.
A Vojtina Bábszínház és a Nemzeti Művelődési Intézet évente megrendezi a gyerekcsoportok bábos fesztiválját. Iskolánk bábcsoportja is részt vett június 4-én a Hajdú-Bihar Vármegyei Bábfórumon.
2023. június 02-án (pénteken) iskolánk Fényes utcai épületének sportcsarnokában került megrendezésre a felsős diákjaink számára meghirdetett verseny. Az idei tanévben is szép számmal akadtak jelentkezők, így 12 produkció állhatott a színpadra.
2023. június 2-án Tehetségnapot tartottunk iskolánkban, mely a Nemzeti Tehetség Programon belül a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt" A speciális fejlesztést célzó programok támogatása" című NTP- SPEC-22-01-05 azonosító számú nyertes pályázat keretében került megrendezésre.
A Matematika Tehetségekért Alapítvány az idei tanévben is megrendezte Magyarországon, a Kangourou Sans Frontieres alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt.
2023. május 17-én művészeti iskolánk akkordikus- és vonós tanszakon tanuló diákjai hangversenyt tartottak az Úttörő utcai iskola ebédlőjében.
Iskolánkban 2023. május 17-én a diákoknak zöldségkóstolást tartottunk az Iskolagyümölcs Program keretében.
2023. május 16-án művészeti iskolánk billentyűs- és fafúvós tanszakon tanuló diákjai hangversenyt tartottak az Úttörő utcai iskola ebédlőjében. Bemutatták szüleiknek mit tanultak ebben az évben.
Márciusban a grafika tanszakos diákok a Hajdú-Bihar Vármegyei Képzőművészeti Versenyen vettek részt, melynek témája: „Mit üzen a Himnusz?”- volt.
2023. május 10-én (szerdán) iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében került megrendezésre Tavaszi Hangversenyünk.
2023. 05. 10-12. között zajlott le a Határtalanul kirándulás Szlovákiában.
2023. május 7-én Győrben került megrendezésre a Judo Országos Diákolimpia döntője, melyen Boros Kincső Panna 3.a osztályos tanuló képviselte iskolánkat.
2022. szeptember 1. és október 21. között iskolánk az idei tanévben is csatlakozott a Mozdulj a klímáért! 2022-es kampányához. A hét során gyűjtöttük a zöld mérföldeket a környezettudatos utazásainkkal.
2023. május 8-án hétfőn a Zöld Kör szervezésében virágos magaságyások telepítésére került sor intézményünkben.
Az idei tanévben egy pályázat megvalósításán dolgoztunk, mely a Nemzeti Tehetség Programon belül a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt" A speciális fejlesztést célzó programok támogatása" című NTP- SPEC-22-01-05 azonosító számú nyertes pályázat keretében került kiírásra.
A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája által meghirdetett „Kölcsey 40” természetfotó pályázaton iskolánk tanulója Gulyás Zalán két általa készített képpel is dobogós helyezést ért el.
2023. április 14-én iskolánk két tanítási programjában részt vevő nyolcadikos diákjai próbanyelvvizsgán vettek részt.
2023. április 28-án (pénteken) Törökszentmiklóson a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolájának tehetségnapján megrendezett Komplex Vetélkedőn vettek részt iskolánk tanulói.
Iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében 2023. április 25-én kedden a felső tagozat, valamint április 26-án szerdán az alsó tagozat tanulói vehettek részt egy a 3D nyomtatásról szóló előadáson.
2023. április 21-én rendezték meg Kótajban, a VIII. Országos Baptista Bibliaismereti Versenyt, melyen iskolánk is képviseltette magát.
2023. április 5-én a Debreceni Hatvani István Általános Iskola által szervezett Megyei Angol Nyelvű Prózamondó és Felolvasó Versenyen vettünk részt, melyet minden évben az ötödik és hatodik évfolyamosok számára szerveznek.
Mint arról már korábban beszámoltunk az idei tanévben egy sikeres pályázat megvalósításán dolgozunk, mely a DigiTaLingual címet viseli.
A mai napon az alsó tagozatos gyerekek húsvétváró programon vehettek részt.
2023. március 30-án csütörtökön iskolánk adott helyet annak a regionális konferenciának, amely a keresztény iskolák vezetéséről szólt.
2023. március 29-én (szerdán) intézményünk adott otthont a soron következő Kistérségi Zenei Találkozónak.
Intézményünkben 2023.03.27-én hétfőn a Zöld kör szervezésében facsemeték ültetésére került sor.
Iskolánkban 28. alkalommal rendeztük meg a Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Versenyt március 25-én, ahol alsó tagozatos tanulók mutathatták meg a tehetségüket.
2023. március 16-án iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében került sor a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny lebonyolítására.
Az idei iskolai mesemondó versenyt március 14-én rendeztük meg az alsó tagozaton.
Iskolánkban a 2023.03.14-én az alsó tagozatunk sportcsarnokában került sor a március 15-ei megemlékezésre.
Az idén a farsangi mulatságunk egy egész napot ölelt át. Már reggel jelmezbe öltözve érkeztek iskolánk tanulói.
2023. február 17-én pénteken került sor iskolánk felső tagozatán a hagyományos farsangi rendezvényünkre.
Iskolánk tanulói 2023. február 8-án (szerdán) Hajdúhadházon a „Szép magyar beszéd”- verseny területi fordulóján vettek részt.
„Tehetséggondozás, ahogy mi szeretnénk csinálni Tégláson”─ című nyertes pályázatnak köszönhetően újabb eszközöket vásároltunk iskolánknak.
A 2022/2023-as tanévtől megkezdve már az iskola alsó tagozatán is beindult a robotika szakkör.
A művészeti iskola 2022. december 15-én a felső tagozat ebédlőjében tartotta karácsonyi hangversenyét, melyen a zeneművészet és a színjáték tanszakos tanulók léptek fel.
Intézményünk diákjai 2022. december 15-én csütörtökön a Fényes utcai iskola csarnokában tekintették meg a karácsonyi ünnepségünket.
Az idei tanévben egy sikeres pályázat megvalósításán dolgozunk, mely a DigiTaLingual címet viseli.
A november végi iskolai helyesíró versenyen a 2.osztályosok közül 12 gyermek vett részt.
Több év kihagyás után újra ellátogattak iskolánkba az óvó nénik.
2022. november 24-én a szatmárnémeti Scoala de Arte Művészeti Iskolában jártunk.
Immáron hetedik alkalommal csatlakozott iskolánk a Baptista Művészeti Napok elnevezésű programsorozathoz, amely mindannyiunk számára fontos művészeti, szellemi és lelki értékeket közvetít.
Az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén nemzeti ünnep a hálaadás napja, mára talán a legfontosabb családi ünnepet is jelenti a tengerentúlon.
A debreceni Euro középiskola jóvoltából rendezett angol nyelvi versenyen 2022. november 15-én iskolánk 15 tanulója vett részt.
Iskolánk is csatlakozott az agrárminisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szervezett Európai Mézes Reggeli programhoz.
November 3-án izgalmas délutánon vehettünk részt. Több év kihagyás után iskolánkban újra megrendezhettük a versmondó versenyt.
November 4-én délelőtt visszalátogattak az első osztályos tanulók az óvodába.
2022. október 28-án pénteken pályaorientációs napot tartottunk iskolánk felső tagozatán.
Iskolánkban már hagyomány, hogy ötödikes tanulóinkat a felsőbb évesek ünnepélyes keretek között fogadják be a felső tagozat diákközösségébe.
2022. október 21-én pénteken ünnepélyes megemlékezést tartottunk intézményünk felső tagozatán. Diákjaink az iskola ebédlőjében tekintették meg az erre az alkalomra összeállított műsorunkat.
Iskolánk felső tagozatán 2022. október 11-én kedden került sor a teremdekorációk zsűrizésére.
Közlekedési szakkörünk vendége volt Madar Sándor a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság r. őrmestere, aki előadást tartott a biztonságos kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban.
2022. október 15-én szombaton iskolánk csapata is csatlakozott a Nyugattól Keletre Egyesület által kezdeményezett városi programhoz.
Hagyományainkhoz hűen került megrendezésre szeptember 30-án a Szüreti mulatság az alsó tagozaton.
A Zene Világnapját minden évben megünnepeljük. Folytattuk e hagyományt, és koncertet adtak zenei tanszakos tanulóink és iskolánk énekkara.
Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap kampány 1998 óta Európa országaiban megtartott rendezvénysorozat. A rendezvény egyik hosszú távú célkitűzése az, hogy rávegye a rendszerint autóval munkába, iskolába vagy kikapcsolódni járó polgárokat, hogy az utazáshoz fenntartható alternatív közlekedési módokat vegyenek igénybe.
2022. szeptember 1-jén iskolánk alsó és felső tagozatán ünnepélyes keretek között nyitotta meg a tanévet Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető asszony.
Határtalanul! kirándulás. 2022.07.04 – 07.06. HAT-19-01-1230. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából 2022. július 4-n, hétfő reggel elindultunk
A koronavírus járvány miatti két év kihagyás után az idei tanévben újra megrendezésre kerül Baptista Angol Nyelvi Táborunk.
Iskolánk alsó tagozatát a „Tudásbajnokság” levelezős feladatmegoldó versenyen több tanulónk is sikeresen képviselte.
2022. június 13-án rendeztük meg iskolánk kerékpáros szakkörének „év végi vizsgáját”.
A Bábkuckósok idén az Égig érő paszuly meséjét dolgozták fel.
2022. június 03-án (pénteken) került megrendezésre iskolánkban a XIII. Kiscsillag Tehetségkutató Verseny.
A pandémia miatt 2 év kihagyás után ismét megrendezésre került a gyerekek által egész évben legjobban várt gyermeknapi programsorozatunk. Reggel 8-tól, délután 4-ig gyermekzsivajtól volt hangos az iskolánk udvara.
2022. május 26-án művészeti iskolánk billentyűs- és fafúvós tanszakon tanuló diákjai tanszaki hangversenyt tartottak az Úttörő utcai iskola ebédlőjében.
Iskolánk valamennyi dolgozója és tanulója nevében megrendítő szeretettel búcsúzunk Szenczy Sándor baptista lelkipásztortól, aki a Baptista Szeretetszolgálat alapítója, emeritus elnöke volt.
Május 16-án művészeti iskolánk akkordikus- és vonós tanszakos tanulói tanszaki hangversenyt tartottak.
2022. május 7-én került megrendezésre Budapesten a Gyöngyhalász IV. Országos Baptista „Ki Mit Tud?”- tehetségkutató verseny.
2022. május 2-án kerékpártúrára indultunk a szakkörös gyerekekkel.
2022. május 6-án rendezték meg Kótajban, a VII. Országos Baptista Bibliaismereti Versenyt, melyen iskolánk is képviselte magát.
A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája Tehetségnapján megrendezett Országos Komplex Vetélkedőjén a 3-4.
2022. április 26-án iskolánk adott otthont a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Kerékpáros Iskola Kupa és „Ki a mester 2 keréken?”- elnevezésű kerékpáros versenyek megyei döntőjének.
2022. április 22-én második alkalommal rendezett iskolánk próba nyelvvizsgát.
2022. április 22-én Tiszaroffon rendezték meg a Baptista Iskolák VII. Országos Matematika Versenyét.
Húsvétra hangoló kézműves délelőttöt szerveztünk az alsó tagozatos tanulóknak.
Iskolánk 4 felső tagozatos tanulója vett részt 2022. március 31-én a Kerékpáros Iskola Kupa előválogatón a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon.
Április 8-án a művészeti iskola tanulói Kistérségi Zenei Találkozón vettek részt Újfehértón.
Szeretettel küldjük, a Baptista Pedagógiai Intézet kezdeményezésére, a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola kiadványszerkesztést tanuló diákjainak közreműködésével létrejött "Virágvasárnaptól Húsvétig" kiadványt, mely húsvéti társasjátékkal bővített.
2022. 04. 08-án rendeztük meg a 27. Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó versenyünket, melyet az elmúlt két tanévben sajnos a pandémiás helyzet miatt nem tudtuk megtartani.
Március 30-án iskolánkban megrendeztük a Babszem Jankó Országos Mesemondó Verseny selejtezőjét.
Iskolánk adománygyűjtő pontként számos felajánlást kapott már az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére.
2022. március 22-én iskolánkban szakmai napot tartottunk. 10 baptista fenntartású intézményből 40 pedagógust és két oktatási vezetőt láttunk vendégül ezen a napon.
2022. március 7-én (hétfőn) intézményünk 7.a osztályának tanulói a Lázár Ervin Program keretein belül egy rendhagyó tanórán vehettek részt.
2022. március 4-én (pénteken) az iskolánk hatodik évfolyamán tanuló diákok a Lázár Ervin Program keretein belül utaztak Budapestre.
2022. február 25-én (pénteken) került megrendezésre iskolánk felső tagozatán a farsangi mulatság.
A Baptista Szeretetszolgálat a háború első napján megkezdte a humanitárius segítségnyújtást. Az Ukrajnában és a határnál tapasztaltak alapján tartós segélyezésre készülünk a határ mindkét oldalán. Kérjük támogassa Ön is a munkánkat!
2022. február 8-án (kedden) és 9-én (szerdán) iskolánk 7. évfolyamon tanuló diákjai a Lázár Ervin Program keretén belül Nyíregyházára látogathattak el.
2021. október 19-én az Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok…” elnevezésű rajz- és szépíró versenyt szervezett, melyen végül a járványügyi helyzet miatt nem vehettünk részt személyesen, viszont a pályamunkákat elküldtük. Iskolánk tanulói nagyon szépen helyt álltak, a 14 pályázóból négyen helyezést is értek el.
Iskolánkban 2021. november 29-én megtartottuk a már hagyományos angol nyelvű vers- és prózamondó versenyt, ahonnan négy kategóriából delegáltunk gyerekeket az országos online versenyre.
Iskolánk idén két hangversennyel és egy képzőművészeti kiállítással csatlakozott a Baptista Művészeti Napok elnevezésű programsorozathoz.
A Karácsony közeledtével elkezdődik a nagy készülődés. A várakozás jelképei az adventi koszorú, a feldíszített karácsonyfa, a betlehemi jászol állítása.
2021. november 18-án délután minden osztály a saját osztálytermében elkészítette a hálaadó asztalát.
Intézményünkben minden év őszén hálaadó napot tartunk.
A Nagykun Baptista Oktatási Központ Gimnáziuma által 2021.11.05-én Kisújszálláson megrendezett Regionális Komplex tehetséggondozó vetélkedőn iskolánk is képviseltette magát.
2021.10.22-én pályaorientációs napot tartottunk.
2021. november 2-án (kedden) intézményünk felső tagozatán az iskolarádión keresztül hallgatták meg tanulóink a reformáció emléknapjára készített műsorunkat.
2021. október 22-én pénteken pályaorientációs napot tartottunk iskolánk felső tagozatán.
Az elmúlt évekhez hűen, idén is felső tagozatos diákokká avattuk az ötödik évfolyamunkra érkező osztályok tanulóit.
2021. október 21-én csütörtökön ünnepi megemlékezést tartottunk intézményünk felső tagozatán.
2021. október 15-én (pénteken) papírgyűjtést szerveztünk a felső tagozatos diákjainknak.
2021. 10. 12-én Hajdúböszörményben részt vettünk a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett Diáksportfesztiválon.
Iskolánk alsó tagozatán 2021. október 6-án szerdán a sportcsarnokban, felső tagozatán pedig október 7-én csütörtökön az ebédlőben került sor a Zene Világnapi rendezvényre.
Iskolánk felső tagozatán 2021. október 6-án került sor a teremdekorációk zsűrizésére.
2021. október 6-án szerdán ünnepélyes megemlékezést tartottunk iskolánk felső tagozatán. Diákjaink az iskolarádión keresztül hallgatták meg az erre az alkalomra összeállított műsorunkat.
Az EFOP- 1.5.3.-16-2017-00121 Humán szolgáltatások fejlesztése települések összefogásával elnevezésű pályázat keretén belül október 4-én a Zöld Kör ellátogatott városunk főterére.
Hagyományainkhoz híven az idén ősszel sikerült megtartani a szüreti forgatagot.
Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét nevű kezdeményezéshez.
2020 októberében a hajdúhadházi Szilágyi Dániel Szakképző Iskola rajzpályázatot hirdetett. A pályázat célja az volt, hogy minél többen megismerjék a hajdúhadházi születésű turkológus, Szilágyi Dániel életét és munkásságát.
Az idei tanév utolsó napja igazán emlékezetes és élményekkel teli volt iskolánk felső tagozatán. A programok az egész délelőttöt kitöltötték, változatos tevékenységekkel, különböző helyszíneken vártuk tanulóinkat.
A Rákócziban immár a 7. tanévet fejezi be az első két tanítási nyelvű osztályunk. A pedagógiai programunkban számos objektív külső mérés található, ezek egyike akkreditált nyelvvizsga bizottság előtt tett próba-nyelvvizsga. Erre 2021. június 8-án került sor.
A művészeti iskolában június 7.-e a megmérettetések napja volt. Ezen a napon alapvizsgát tettek azok a tanulók, akik hat éve tanulják már valamelyik művészeti ág ismereteit.
Vonós és fafúvós tanszakos tanulóink is sikeres év végi vizsgát tettek június 2-án.
Akkordikus és billentyűs tanszakos tanulóink május 26-án sikeresen teljesítették az év végi vizsgát.
Színjáték tanszakos tanulóink június 1-jén sikeres év végi vizsgát tettek.
A mi iskolánk, azon belül a nyolcadik évfolyam is csatlakozott a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének felhívásához.
A 2020-as és a 2021-es év nehézségei felhívták figyelmünket arra, hogy sebezhetőek vagyunk. Nincs igazi megoldás, csak Jézus Krisztusban, aki minden betegségünkért, szenvedésünkért meghalt a kereszten és mindezek felett győzedelmeskedett.
Iskolánk alsó tagozatán május 10-től 14-ig egészséghetet tartottunk. Ezzel próbáljuk a gyerekek figyelmét felhívni az egészséges táplálkozás fontosságára.
Intézményünkben a mai napon a hittan órákon, valamint a felső tagozaton az iskolarádión keresztül emlékeztünk meg Jézus mennybemeneteléről.
Iskolánk felső tagozatán 2021. május 13-án csütörtökön az 5. és 6. évfolyamon tanuló diákoknak zöldségkóstolást tartottunk az Iskolagyümölcs Program keretében.
A fenntarthatósági témahét kiemelt témája az erdő volt. Ezzel kapcsolatban az alsó tagozatos gyerekek meséket néztek, erdőhangot hallgattak és a tölgyerdők titkait kutatták.
2021. február 19-én pénteken tartottuk iskolánk felső tagozatán az idei rendhagyó farsangi ünnepségünket.
Hagyományainknak megfelelően ebben a tanévben is "Rendteremtő versenyt" hirdettünk a felső tagozat osztályai között, amelynek célja a közvetlen környezet tisztaságának tudatos megtartása, az osztálytermekben elkészített dekoráció megóvása.
Lezajlottak a féléves belső vizsgák a nyolcadik évfolyamon.
A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség 2019-ben hetedik alkalommal hirdette meg „Mozdulj a klímáért!" kampányát.
A II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítványaiból kiválasztott 20 tanuló az Nemzeti Tehetség Program pályázatának köszönhetően (NTP-MŰV-19) tehetséggondozó programban vesznek részt 2019 őszétől.
Az iskola színjátszó csoportja az idei karácsonyra egy angol eredetű mondókával készült.
Online érkezett a Mikulás az alsós gyerekekhez 2020.12.04-én.
Nagy örömünkre a Baptista Művészeti Napok keretén belül megrendezett rajzversenyre rengeteg, szépen, aprólékosan kidolgozott rajz érkezett.
A Karácsony közeledtével elkezdődik a nagy készülődés. A várakozás jelképei az adventi koszorú, a feldíszített karácsonyfa, a betlehemi jászol állítása.
Az idei évben november 29-én (vasárnap) kezdődik az advent, a karácsonyra, Jézus születésének ünnepére való felkészülés négy héten át tartó időszaka.
November 29-én belépünk az advent időszakába. Ezt követően november 30-án, december 7-én, 14-én és 18-án meggyújtjuk az adventi gyertyákat.
Iskolánk ebben az évben is csatlakozott a Baptista Művészeti Napok elnevezésű programsorozathoz.
Iskolánk felső tagozatán 2020. november 13-án pénteken az iskolarádión keresztül emlékeztünk meg a magyar nyelv napjáról.
A járványügyi helyzetre való tekintettel a pályaorientációs napot iskolai kereteken belül tartottuk meg. Tanulóink játékos tanórákon vettek részt:
2020. október 22-én csütörtökön ünnepi megemlékezést tartottunk intézményünk felső tagozatán. A diákok az iskolarádión keresztül hallgatták meg az erre az alkalomra összeállított műsorunkat.
Dr. Steiner József missziói lelkész-igazgatótól kaptunk egy videó üzenetet, amelyben a reformációról valamint a hálaadásról beszél. Szeretettel osztjuk meg mindenkivel az őszi szünetben esedékes (október 31.) reformáció emléknapja alkalmából.
2020. október 21-én (szerdán) intézményünk felső tagozatán az iskolarádión keresztül hallgatták meg tanulóink a reformáció emléknapjára készített műsorunkat.
A fenntarthatósági témahéttel kapcsolatban az alsó tagozatos gyerekek szebbnél szebb rajzokat készítettek a megújuló energiaforrásokról és azok felhasználásáról.
2020. október 13-án /kedden/ Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető asszony és Rakóczi Anikó Dök segítő pedagógus átadták az okleveleket és a pénzjutalmakat a papírgyűjtésen, valamint a teremdekorációs versenyen kiemelkedően teljesítő osztályok képviselőinek.
Az idei tanév teremdekorációs versenyének 2 fő témája volt. A biológiai sokszínűség témájával kapcsolódtunk az ENSZ a Biológiai diverzitás megőrzése 2015-2020 közötti célkitűzéseihez.
A Matematikai Tehetségekért Alapítvány az idei tanévben is megrendezte Magyarországon, a Kangourou sans Frontieres nemzetközi alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt.
Miért fontos az állatok világnapja számunkra? Mert az állatok a mindennapjaink részei, akár a házi állatokról, akár a vadon élő állatokról van szó. Az állatok teljesebbé teszik az életünket, segítenek bennünket és sok esetben barátként tekinthetünk rájuk.
2020. szeptember 21-én papírgyűjtést szerveztünk.
A vírushelyzetre való tekintettel, a tavasszal elmaradt Országos Kenguru Matematika Verseny 2020. szeptember 10-én került megrendezésre.
2020. október 6-án kedden ünnepélyes megemlékezést tartottunk iskolánk felső tagozatán. Diákjaink az iskolarádión keresztül hallgatták meg az erre az alkalomra összeállított műsorunkat.
A zenét 1975 óta - Yehudi Menuhin és az UNESCO zenei tanácsának felhívása alapján - ünneplik a világban október 1-jén, i dén 45. alkalommal.
Iskolánk alsó és felső tagozatán 2020. szeptember első napján, kedden került sor a rendhagyó tanévnyitó ünnepségekre.
Iskolánkban elindult az Erzsébet táborok program!
Tisztelt Szülők! A 2020/2021-es tanévben művészeti iskolánk az alábbi tanszakokra várja régi és új növendékeit!
Június 16-17-18-19-én átadtuk a tanulóknak az év végi bizonyítványaikat, osztálykeretben.
2020. március 6-án pénteken iskolánk vendége volt Dr. Eric C Barrett professzor NASA kutató, aki immáron harmadik alkalommal tartott előadást iskolánk tanulóinak.
2020. február 28-án Nyíregyházán tartották a IV. Kelet-Magyarországi Gitárversenyt.
Iskolánk két csapata vett részt az országos baptista angol nyelvi versenyen 2020. 02. 26-án
Iskolánk két tanítási nyelvű hatodikosai beneveztek az MM Publications által szervezett országos Fox versenyre.
Fafúvósok mérték össze tudásukat február 20-án Miskolcon a Zenepalotában.
Szép magyar beszéd versenyen vettek részt iskolánk diákjai.
Januárban az öko faliújság a madarakkal foglalkozik az alsó tagozaton.
Kiemelkedően teljesítettek tanulóink az országos angol nyelvi prózamondó versenyen.
Iskolánkban 2019. december 02-án hétfőn mindkét tagozatunkon ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra került sor.
2019. november 28-án az ötödik évfolyam tanulói és tanárai megtekintették Tutanhamon kiállítást Budapesten.
Iskolánk tanulói 2019. november 27-én a „Kis Tudósok” elnevezésű természettudományos versenyen vettek részt a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban.
2019. november 25-én /hétfőn/ iskolánk felső tagozatán került sor az angol nyelvi versmondó versenyre.
2019. november 22-én iskolánk tanulója Fekete Anna vett részt a Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő nemzetközi könnyűzenei pop-rock énekversenyen.
2019. november 24-én vasárnap diákjaink Budapesten jártak a Groupama Arénában a Fradi-Zalaegerszeg mérkőzésen.
2019. november 19-én Szatmárnémetiben jártunk, ahol az ottani művészeti iskolával rendezett közös képzőművészeti kiállítást nyitottuk meg.
A Japán Akatsuki Iskola által meghirdetett World Art Festival-on a tanulók hazájuk kultúráját bemutató képekkel pályáztak.
A szeptemberben alakult birkózó csoportunkból iskolánk 4 tanulója részt vett a Kabán 2019. november 16-án megrendezett utánpótlás birkózó versenyen.
Az idei tanévben 2019. november 14-én csütörtökön rendeztük meg hálaadásnapi ünnepségünket az iskolánk alsó és felső tagozatán.
A Baptista Művészeti Napok keretén belül 2019. november 14-én hangversenyt tartottunk iskolánk Fényes utcai épületének aulájában.
Népes gyereksereg vett részt a november 11-én megrendezett Szent Márton-napi iskolai mulatságon.
Az Országos Baptista Művészeti Napok keretében iskolánkban grafika kiállítás megnyitójára került sor az Úttörő utcai épület ebédlőjében.
2019. november 8-án pénteken intézményünk Fényes utcai épületének aulájában ismét rendhagyó koncerten vehettek részt iskolánk 4. és 5. évfolyamos tanulói.
2019. november 7-én délután területi hangos meseolvasó versenyen jártunk harmadik és negyedik osztályos tanulóinkkal.
Ebben a tanévben is részt vettünk a „Mozdulj a klímáért!” kampányban. Az alsó tagozatos diákok egy héten át gyűjtötték a zöld mérföldeket.
2019. október 25-én pályaorientációs napot tartottunk iskolánk felső tagozatán.
Iskolánkban már hagyomány, hogy ötödikes tanulóinkat a felsőbb évesek ünnepélyes keretek között fogadják be a felső tagozat diákközösségébe.
Iskolagyűlés keretében átadásra kerültek a teremdekorációs versenyen legjobb eredményt elérő osztályok számára a jutalmak.
A „Mozdulj a klímáért!”- környezetvédelmi akció keretében megvalósított feladat a faölelés volt.
2019. október 9-én Erdőőr avatás volt az 1.c osztályban. Játékos feladatokon keresztül ismerkedtek meg a tanulók az erdő fáival és az erdőben élő madarakkal, állatokkal.
Szeptember 27-én délután a „Szüreti forgatag” keretében ökos feladatokat is megoldottak az alsó tagozatos diákok.
Szeptember utolsó péntekén ismét szüret volt az alsó tagozaton.
Iskolánk idén is csatlakozott az önkormányzat által szervezett Európai Mobilitási Hét programjaihoz, ami szeptember 16-22-ig tartott.
2019. július végén közel 80 tanulóval vettünk részt Zánkán, az Erzsébet-táborban.
A TÉGLÁSI ISKOLÁS GYEREMEKÉRT ALAPÍTVÁNY EFOP-1.8.5-17-2017-00174 „MENŐ MENZA TÉGLÁSON CÍMŰ PROJEKTJE 2019.06.30-ÁN LEZÁRULT.
2019. július 1-től 5-ig a lengyel testvérváros Ludwin iskoláinak tanulóit látjuk vendégül intézményünkben.
Az angol nyelvi tehetséggondozó programban résztvevő nyolcadikos diákjaink idén tavasszal is megmérették tudásukat BME szóbeli nyelvvizsgán.
A 3.b osztály tanévet záró ÖKO szakkörös foglalkozásán elsétált a volt Tóalj területére, ahol megcsodáltuk a tavirózsákat és tanulmányoztuk a brekegő békákat.
Minden évben megemlékezünk a méhekről, mint hasznos állatokról.
2019. június 3-án, hétfőn gyermeknapot szerveztünk az alsó tagozaton.
A 3. b osztály ÖKO szakkörösei részt vettek az „ERDŐ DALA” országos vers-és meseíró pályázaton, melynek témája az erdő, a természetes környezet volt.
Iskolánk csatlakozott a "Zölden jobb" mozgalomhoz
2019. április 26-án próba nyelvvizsgán vettek részt iskolánk 8. osztályos választós angolos tanulói.
Iskolánk bábszakkörének Babszemek csoportja május 18-án vett részt a megyei bábfórumon.
Iskolánk 3 tanulója Fekete Dóra, Kiss Iringó Ivett és Győri Tamás 4.a osztályos tanulók képviselték intézményünket a Hajdúnánáson megrendezett Megyei Komplex Tanulmányi Versenyen.
Iskolánkat 6 tanuló képviselte Mikepércsen a megyei "Varázsolvas" szépolvasó versenyen.
Május 15-én nulladik órán jártak nálunk a szeptemberben első osztályt kezdő óvodások.
Iskolánk bábcsoportja május 10-én részt vett Kisújszálláson, a baptista iskolák számára meghirdetett színjátszó találkozón.
A 3. b osztály ÖKO szakkör keretében ellátogatott iskolánk egykori tanulójához, Oláh Henriettához.
2019. április 30-án Törökszentmiklóson rendezték meg a Kölcsey Hét programsorozat keretében a Regionális Helyesírási Versenyt, melyen iskolánk 6 tanulója vett részt igen szép eredményekkel.
2019. május 3-án művészeti iskolánk pár tanulója Kisújszálláson vett részt a II. Országos Baptista Iskolák Zenetörténeti Versenyén.
2019.04.17-én országos komplex versenyen vettünk részt Törökszentmiklóson.
2019. április 26-án iskolánk 21 diákjával részt vettünk az V. Országos Baptista Matematika versenyen, Tiszaroffon.
2019. április 17-én néptáncosaink Nagyhalászon jártak a IV. Országos Baptista Iskolák Kamara Néptáncversenyén, ahonnan rengeteg díjjal tértek haza.
A Baptista Iskolák Országos Rajzpályázatára, Kótajba a 3.b osztályból 6 tanuló munkája lett beküldve.
2019. április 16-án került megrendezésre Tiszacsegén a "Kerékpáros Iskola Kupa" és a "Ki a mester 2 keréken?" elnevezésű versenyek megyei döntője.
MEGYEI ANGOL NYELVI PRÓZAMONDÓ ÉS FELOLVASÓ VERSENY Hatvani István Általános Iskola Debrecen – 2019. 04. 17.
Iskolánk három 5. A osztályos tanulója jutott be az országos London Bridge verseny döntőjébe.
2019. április 2-án az Angol Nyelvi Tehetséggondozó Műhely 8-os diákjai Debrecenben jártak.
2019. március 29-én a velencei Zöldliget Általános Iskola által a két tanítási nyelvű intézményeknek megrendezett „Mystery of the stolen necklace” – című országos angol nyelvi vetélkedőn vettünk részt.
2019. március 20-án ismét rendhagyó osztályfőnöki órát tartott nálunk Kobzos Erzsébet dietetikus a Menő Menza pályázat keretein belül
Ebben a tanévben is két csapattal indultunk a Farkas Gyula Napok keretében megrendezésre kerülő komplex természettudományi versenyre 7-8. évfolyamon.
2019. április 12-én rendezték meg Kótajban, a IV. Országos Baptista Bibliaismereti Versenyt, melyen iskolánk is képviselte magát. A több fordulós levelezős verseny után a döntőbe bejutott csapatok nagyon ügyesen és eredményesen szerepeltek.
Ebben a tanévben hagyományainkhoz hűen tartottuk meg a húsvéti programunkat, melyet a Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai szerveztek és kiviteleztek.
Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek a Kós Károly Művészeti Szakgimnáziumban megrendezésre kerülő rajzversenyen.
Április 8-án és 10-én iskolánk tanulói Bökönybe látogattak, ahol a Barota-napok keretében különböző versenyeken vehettek részt.
2019. április 2-án az alsós Pindúr-Pandúr szakkör tagjaival átkerékpároztunk a hajdúhadházi Rendőrségre.
2019. március 30-án tartottuk meg iskolánkban a 26. „Babszem Jankó” Országos Baptista Népmesemondó Versenyünket.
Ebben az évben az esemény szlogenje: Vizet mindenkinek! Ez a jelszó pontosan érzékelteti, milyen nagy kihívás ma a világban, hogy minden egyes ember számára elérhető legyen a víz.
A globális felmelegedés, a vízhiány, a csökkenő energiakészlet, a klímaváltozás egyre inkább fenyegeti Földünket, így ebben a tanévben is fontosnak tartottuk, hogy bekapcsolódjunk a Fenntarthatósági Témahét programsorozatba.
Hagyományaink szerint, március 19-én ismét megrendeztük iskolánkban a mesemondó versenyt.
Iskolánk részt vett a 2018/19-es akkreditációs folyamatban, amelynek eredményeként Akkreditált kiváló tehetségpont címet nyert el újra.
2019. március 18-án hétfőn a petőfibányai Petőfi Sándor Baptista Általános Iskola által szervezett IV. Országos Szavalóversenyen vettek részt tanulóink.
2019. március 21-én csütörtökön iskolánk Úttörő utcai épületének ebédlőjében került sor a Kenguru matematika verseny lebonyolítására.
A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok személyes tapasztalatokat szerezve megismerjék a nehézségekkel élő csoportok, illetve a fogyatékkal élők életét.
2019. március 18-án (hétfőn) 14.00 órakor került sor a RÁKÓCZI-HÉT ünnepélyes megnyitójára iskolánk Fényes utcai épülete előtt.
Nagyon sok szeretettel hívunk és várunk Mindenkit: 2019. március 8-án, pénteken délután 5 órától az iskola Fényes utcai épületének 12-es tantermébe, az iskolára hangoló programsorozatunk utolsó alkalmára.
A 3. a osztály egy különleges előadáson vett részt a Vojtina Bábszínházban. A Boldog képek című darab főpróbájára kaptunk meghívást.
2019. február 18-án iskolánkból három alsó tagozatos tanuló vett részt a Debreceni Hunyadi János Általános Iskola által meghirdetett „Mátyás király mesékben, mondákban”-Szépolvasó versenyen.
A harmadik osztály ÖKO szakkörösei az idén sem felejtkeztek el a télen itt telelő madarakról.
A Zenetheátrum évzáró vizsgabemutatója idén a „Karácsonyi ének” című musical volt, melyet iskolánk 126 tanulója tekintett meg a Főnix csarnokban.
Az év utolsó hónapjában, decemberben tartottuk meg karácsonyra hangoló „Nagymama konyhája” című programelemünket!
Iskolánkban 2018. december 21-én ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra került sor.
Iskolánkban második alkalommal tartottuk meg iskolára és egyben ünnepre hangoló foglalkozásunkat.
2018. december 7-én tartottuk az immár hagyományos karácsonyi kézműves délutánunkat.
Iskolánk hat tanulója vett részt Kótajon a Területi hangos Meseolvasó Versenyen.
2018. december 3-án, délután a Pindúr-Pandúr és a Bringa Akadémia szakkör tagjai kirándulást tettek Debrecenbe.
2018. november 28-án négy tanuló képviselte iskolánkat az országos angol nyelvi versmondó versenyen.
Iskolánk az idén, novemberben is bekapcsolódott az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjába. Az alsó tagozat osztályai plakátokat készítettek a témához kapcsolódóan.
November 26-án iskolánk dietetikusa, Kobzos Erzsébet egy „rendhagyó” osztályfőnöki órát tarthatott Kissné Lesnyák Beáta tanárnő kérésére a 7.b osztályban az egészséges táplálkozást népszerűsítve.
2018. november 28-án szerdán a Fényes utcai iskola aulájában került megrendezésre a tanszaki hangverseny.
skolánk 45 tanulója meghívót kapott a Baptista Szeretetszolgálattól és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemtől, így részt vehettek egy hangversenyen és iskola bemutatón.
Szokássá vált nálunk is, hogy minden év őszén hálaadó napot tartunk. Az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén nemzeti ünnep a hálaadás napja, mára talán a legfontosabb családi ünnepet is jelenti a tengerentúlon.
A Szatmárnémeti Művészeti Iskola meghívásának eleget téve Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgató asszony vezetésével iskolánk delegációja 2018. november 20-án Szatmárnémetiben járt.
Szent Márton-napi mulatságot tartottunk iskolánk hatodik évfolyamos német nyelvet tanuló diákjainknak.
Az Agrárminisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) a 2018. évi Európai Mézes Reggeli Program nyitóeseményét 2018. november 16-án, 9:00 órától rendezte meg.
2018. november 15-én /csütörtökön/ iskolánk felső tagozatán került sor az angol nyelvi versmondó versenyre.
2018. október 19-én az iskola 30 tanulója ellátogatott 2 pedagógus kíséretével a Bűvösvölgy Médiaértés Oktató Központba.
Iskola ismét csatlakozott a Baptista Művészeti Napok országos rendezvénysorozatához.
2018. november 13-án az első osztályos tanulók elmentek az óvodába.
A Gyermek Iskola Kupa versenyen vettünk részt 2018. november 12-én, Hajdúhadházon.
2018. november 10-én szombaton a városi Moziban ismét rendhagyó koncerten vehettek részt iskolánk tanulói.
Iskolánkban már hagyomány, hogy a felsős diákönkormányzat minden évben játékos vetélkedő keretein belül köszönti az ötödik évfolyamos diákokat.
2018. 10. 16-án Újfehértón jártunk a „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok…” címet viselő versenyen.
A 3. b osztály a környezetismeret és az ÖKO szakköri tananyagot összekötve a Kisréten járt.
A 3. b osztály szeptemberben ismét megrendezte a közösségformáló kerti partiját, amelyet az egészséges táplálkozással, a szabadban történő mozgással kötöttünk össze.
A Zenei világnap alkalmából rendezett koncerten iskolánk tanulóin és tanárain kívül felléptek az Újfehértói Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Szatmárnémeti Művészeti Iskola tanulói.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium Budapesten 2018. október 13-án szombaton nagyszabású címátadó ünnepség keretében Örökös Ökoiskola címet adományozott iskolánknak.
Az idén az Állatok Világnapjáról az alsó tagozatban a legváltozatosabb módon emlékeztek meg az osztályok. Kirándultak a Kisrétre, osztályokban vendégeskedtek galambok, nyuszik és bizony a plüss állatokról sem feledkeztek meg. Megtekintettek természetfilmeket és játékos feladatokat oldottak meg.
AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL A GYEREKEKKEL KISCSOPORTOS SZÖVEGFELDOLGOZÁS SORÁN BESZÉLTÜNK A KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM FONTOSSÁGÁRÓL.
Az idei év mottója a MIX AND MOVE, célja a fenntartható és környezetbarát városi közlekedés népszerűsítése.
Hagyományainkhoz hűen az idén is megrendeztük a szüreti délutánunkat. Rendezvényünket megtisztelték jelenlétükkel az ukrajnai Kistéglásról érkezett vendégek és a téglási Polgármester Hivatal vezetősége is.
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány pályázatot hirdetett általános iskolai tanulók számára. Ezt a pályázatot iskolánk sikeresen megnyerte, így 2018. augusztus végén közel 80 kisdiák táborozhatott a Balaton parti, Zánkafürdőn.
A Közlekedési Tábor ebben az évben is felejthetetlen élményeket nyújtott tanulóinknak és annak a több mint 60 diáknak, akik környékbeli másik 4 településről érkeztek.
2018.07.09-13. között iskolánkból 14 tanuló és 4 pedagógus vett részt jutalom táborozáson a lengyelországi testvérvárosunkban, Ludwinban.
A Határtalanul! pályázat keretében 2018.05.30-06.01. között iskolánk 45 hetedik évfolyamos tanulója valamint 4 pedagógusa Erdélybe tett kirándulást.
Baptista Angol Nyelvi Tábor képei.
A színjáték tanszaki bemutatón két vidám darabot adtak elő a gyerekek.
A BIHart Református Művészeti Fesztivál keretein belül, Biharkeresztesen rendezték meg 2018. június 9-én a XVII. Bihari Regionális Néptánctalálkozót.
Az Iránban meghirdetett 8. Nemzetközi Gyermekrajzpályázaton Nagy Enikő Bronz díjat kapott.
A 8. osztályos diákjainkkal szóbeli angol nyelvvizsgán vettünk részt a hajdúböszörményi főiskolán.
A Bar-ANGOL-ás baptista pályázat keretében az 5.b. osztályos diákokkal tanulmányi kiránduláson vettünk részt a sárospataki várban.
A II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítványai – az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása” című – a Nemzeti Tehetség Program pályázatnak köszönhetően (NTP-MŰV-17-0193) tehetséggondozó programban vettek részt 2017. október 2-től 2018. június 30-ig.
2018. június 8-án került megrendezésre XI. alkalommal iskolánk hagyományos tehetségkutató versenye a városi moziban.
Az alsó tagozatos kisdiákok idén is nagy izgalommal várták a gyermeknapi programokat.
2018. június 3-án iskolánk delegációja Diákolimpián vett részt, melyet a Magyar Táncsport Szakszövetség rendezett, Kaposváron.
Május 11-én Kisújszálláson rendezték meg az V. Országos Baptista Színjátszó Találkozót.
A Menő menza Tégláson, című „EFOP-1.8.5.-17” A Téglási iskolás Gyermekekért Alapítvány által megnyert pályázatunk első bemutatkozása május 1-jén volt.
Hetek óta készülődtünk május 7-re. Vendégeket hívtunk az iskolába. Közel 60 édesanya, nagymama és dédi érkezett hozzánk.
A 2. b osztály az idén is bekapcsolódott a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kezdeményezett ÉNEKELJ A FÖLDÉRT programba.
Az ERASMUS+ program keretében iskolánk pedagógusai és diákjai Görögországban töltöttek egy hetet.
Április 28-án a Vojtina Bábszínházban került megrendezésre a megyei bábfórum. Iskolánkat a Babszemek csoport képviselte.
Már lehet jelentkezni a művészeti iskolánk tanszakaira.
A Kistérségi Zenei Találkozó.
Harmadik alkalommal kapcsolódtunk be a Budapesti Fesztiválzenekar által kezdeményezett TérTáncKoncert programsorozatba, melynek regionális próbájára 2018. április 10-én került sor az alsó tagozat Sportcsarnokában.
Április 18-án (pénteken) szépolvasó versenyen vettünk részt, amely Mikepércsen került megrendezésre.
Április 20-án iskolánk tanulói Tiszaroffon a Baptista Iskolák Országos Matematika Versenyén vettek részt.
Az idén is részt vettünk a Farkas Gyula iskolanapok alkalmából megrendezett a határokon is átnyúló Emlékversenyen.
Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Verseny eredménye.